Elment. Vissza sem nézett, pedig én oltalmazva kísértem minden pillantásommal. (...) Szerettem őt. Csak úgy. Okok nélkül. Szerettem, mikor nem láttam, és amikor igen. Amikor gyűlöltem, mert jólesett, és akkor is, amikor legszívesebben megöleltem volna, mert gyűlölhetem. És most félek, miután elment, talál valaki mást, aki számára is olyan különleges lesz, mint amilyen én voltam neki, és fordítva. Most féltem őt. Ha utoljára nem is nézett rám, azért én küldtem még utána pár pillantást. Hátha utolérik. És akkor majd felemelt fejjel fog velem szembejönni az utcán, mosolyogva, mert megértette mindazt, amit én már rég tudok. Hogy szeretem a hibáit. (Forrás)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon