boldogtalan varázslat.

Azzal, hogy szeretünk valakit a kezébe adjuk a lehetőséget, hogy f ájdalmat okozzon nekünk!

Nem tudom, hogy lehet az , hogy ilyen hirtelen jelentél meg és ennyire akartál. Mikor először találkoztunk nem is gondolkodtam rajta, hogy akarnám e folytatást, de te nem hagytad annyiban és azt hiszem ez volt az ami meggyőzött. Olyan sokat vártam, annyi dolgot gondoltam túl és annyit kergettem az elérhetetlent, hogy felüdülésnek számított, hogy nem kell többé ostoba játékokat játszanom, ami persze nem egyenlő azzal, hogy veled minden egyszerű és kiszámítható lenne. Nagyon izgalmas minden egyes új lépés egymás felé, melletted merek derűlátó lenni és ezt a jóleső érzést, ami elterül a mellkasomban már nagyon rég nem tapasztaltam. ( Forrás: Lélekvesztő )

A szeretet lényege az együtt. A veled. A velünk.

Egyszer jön valaki, aki miatt minden megváltozik majd. Aki begyógyítja a múlt sebeit, aki felszárítja a könnyeidet, aki megmutatja, milyen is igazán boldognak lenni. És te nem fogsz bírni betelni vele, mert félsz hogy ő is elmegy. De ő maradni fog, és szeretni fog. Olyan dolgokat fog neked adni, amit még senki soha. Ő nem fog megbántani, ő támogatni fog, melletted lesz mindig, és soha nem hagy el más lány miatt, mert neki te leszel az Egyetlen.

Sosem hittem, hogy van ilyen. Kinevettem, aki azt írta, jöhet az életben olyan pillanat, amikor egy másodperc töredékére megáll forgásában a világ, s hirtelen megváltozik minden, - velem ez történt. Csak álltam, néztem rá; minden sejtem azt mondta, én erre az emberre vártam egész életemen át, ... miatta hárítottam el a házassági ajánlatokat, én ennek az ismeretlennek a kedvéért születtem.

A szerelem érdekes dolog... van, amikor fehér lovon érkezik, és úgy ledönt a lábatokról, mint valami nagyszerű történet a régi időkből. Máskor hangtalanul lopakodva közeledik, és elragadja a szíveteket, mielőtt még rájönnétek, hogy egyáltalán veszélyben van.

Tudtam, ha hiszek Bennünk, semmi baj nem történhet. Összetartozunk - és ez azt jelenti, hogy mindent átvészelünk. Lehet, hogy néha nehéz lesz, és majd felakarod adni, de végül sosem fogod, mert ahhoz túl fontos neked az egész. Létezik a csendes szerelem, ami bekopogtat még azelőtt, mielőtt felismernéd őt, de soha többé el nem hagy. Előtted van, de még nem látod, félsz tőle, félsz kimondani, pedig ez az egyetlen dolog, amit igazán akarsz. Őt, mindenestül. És biztos vagy benne, hogy eljön, holnap biztos eljön, mert ez egy annyira erős érzés, hogy nem szabadulhatsz tőle .

Csak a szemed nézem. Felfal, kíváncsiskodik, simogatva végigpásztáz, s közben magamat látom benne. Már nem riaszt meg. Már nem vagyok szégyenlős sem, nem takarom el se a bokátlan lábam, se a konyhásnéni karom, de még a hasamat sem mert tudom, hogy így szeretsz. Az apró hibáimmal. Ezekben látod meg a szépségem, mert talán nekem a hibáimban rejlik az is. Egy puszi ide, még egy oda, libabőr fut a karokon s már a szemeid is mosolyognak, tudod is meg érzed, hogy mi a jó nekem. Szeretem már ha nézel. Szeretem látni, amit érzel a szemedben, az arcodon. ( Forrás: Cseresznyeszem )

Nem, én nem hiszem, hogy könnyű lesz vagy hogy bármit is ingyen fogunk majd megkapni. De megoldjuk és várat építünk, egy lakhelyet az álmainknak. Azt sem hiszem, hogy az ember csak úgy eldönti és már boldog is lesz. Tudom, hogy számtalan akadály lesz még előttünk, de azt is, hogy egy párat már megoldottunk, magunk mögött hagytuk és ha valamire szántak ebben az életben, az nem lehet más csak ez. Belül tudjuk ezt jól, de ettől még közel sem lesz könnyű. Szolgálat és szerep, néha áldozat, de néha öröm is. Öröm, amikor látjuk egymás szemében a sikereket.

Aztán majd itt leszel, vagy én ott. Teljesen mindegy, csak veled. Hozzám bújsz, játszol a hajammal, én pedig simogatom az oldalad. Boldog leszel, és én is. Csak fekszünk, egymás lélegzetét figyelve. Aztán megcsókolsz. A pillangók pedig táncra kelnek a gyomromban.

Az egyik legnehezebb dolog az életben olyan szavakat viselni a szíveden, amelyeket nem vagy képes kimondani.

Tartozol, de te mégsem bánod, mert ennek a tartozásnak nincs mértéke, nincs lejárati ideje. Nem pénzben, nem aranyban mérik, egészen másban, talán mosolyban vagy szívdobbanásban, mert ez a legszebb tartozás. Mert nem valakinek tartozol, hanem valakihez. Hozzá tartozol.

Merd megtenni azt, amit érzel: mondj igent vagy nemet, lépj ki vagy lépj be az ajtón, szakíts, vagy hagyd, hogy szakítsanak - ha kell, darabokra -, tök mindegy, tedd azt, amit érzel. Ha vibrál, hagyd kiteljesedni, ha elalszik, tartsd tiszteletben. Ha bánt, engedd el, ha épít, szeresd, figyelj oda rá, becsüld meg. Ha erősebbé tesz, ha a támaszod, támogasd te is őt. Szeresd, és merj szeretni, kimutatni, átölelni, mások előtt felvállalni - de leginkább merj önmagad lenni.

Senki sem úgy boldog, ahogy valaha elképzelte. Már az is boldogság, ha nem boldogtalan.

  Magunk teremtjük a félelmet. A félelemnek egyetlen lakóhelye van: a jövőbe tekintő gondolatunk. Amitől félünk, üres fantáziálás, olyan dolog, ami nem létezik az adott pillanatban, ami nincs, és ha nem akarjuk, nem is lesz. Tehát a félelem csak elmezavar... nem tévesztendő össze a veszéllyel. A veszély az valós, a félelem az rajtunk múlik.

Veled akarok lenni, hallgatni téged, beszélni hozzád. Hallani akarom a nevetésed, és ölelni téged, amikor akarsz. Melletted akarok ülni, ugyanazt a levegőt szívni, mint te, ugyanazt az életet élni. Így akarok felébredni rád minden reggel, örökre. Akarlak.

Ha mellénk való, ha nem, ha összetör, ha felemel, ha viszonozza, vagy ha tudomása sincsen a dolgokról, ha jó nekünk, ha nem, fölösleges túlmagyarázni a szerelmet. Aki kell, az kell. Mert bár a szívünk egyik fele megpróbál ezerszer lebeszélni róla, de ha Ő az, akkor Ő az, nem igazán tudsz semmit sem tenni ellene.

- Csak egy világ van – felelte a leány halkan – s akik szeretik egymást, találkoznak benne újra és újra. Találkoznak, elbúcsúznak és elmennek. Aztán újra találkoznak, és újra elmennek, újra meg újra, míg elérkezik az idő, amikor nem kell megváljanak egymástól többé.

Furcsa dolog , hogy valaki úgy is meg tud bántani , ha csak hiányzik .

Hogyisne. Dobd csak el, mert hibázott, vagy mert túlságosan szeretett. Lökd el magadtól olyan messzire, hogy vissza se találjon, mert nincs rá szükséged. Ne adjon szeretetet, mert gyáva vagy elfogadni, vagy mert még nem nőttél fel eléggé ahhoz, hogy elfogadd azt, amit az élet ad. Ha szerelmet, akkor a szerelmet, ha pedig problémát, hát akkor pedig azt. Lépj csak le és hagyd magad mögött őket, vagy elég, ha úgy teszel, mintha minden oké lenne, de ha egyszer lelassítasz, úgyis behoznak, ha új kapcsolatba lépsz, akkor pedig ott is elő fognak jönni.

Óceáni mélységekig merültem egy olyan csókban, amely gyönyörűségesen különbözött az eddigiektől. Zavartalannak és végtelennek ígérkezett, s meglepett azzal, hogy csókabb volt annál, amit eleddig e fogalomként ismertem, kettőnkből kelt önálló életre, megelevenült. Illata, íze, zamata, forrósága, de még teste is volt: párádzó, izmos, feszes, táncolékony. Képtelenség lett volna megkülönböztetni, ki kit simogat, cirógat, ölel; saját bőrömet éppúgy éreztem, mint az övét, és összedöndültek szívizmaink...

Azt, aki egyszer ránk bízta magát, soha nem szabad cserben hagyni. Vele kell menni, akár a pokolba, akár az égbe, a zsenialitásba, az idiótaságba, a depresszióba vagy az eufóriába, kézen fogva, mindig együtt, akárhova tart.

Párnákba zárt, halk sóhajok őrzik a tegnap este emlékét. A takaró és a lepedő rejtik magukba a reggelt. A redőnyök álmos repedései szemérmesen kukucskálnak s én az érzést őrizgetem azóta is magamban. Érzem a libabőrt felidézve a tenyered nyomát a hátamon, bőröd a bőrömön - a testek fedésben - izzadt homlokod nyomod az enyémhez s a hajadba túrok. Szoros ölelések és apró simogatások - ziháló lélegzeted még most is fülemben hallom. A félhomályban mosoly húzódik a szádon, s én egy férfit látok benned - olyan igazit - érzékit és gyöngédet. Megosztom magam veled, s Te velem magad - furcsa ilyen sebezhetőnek látni - szóval megadtuk magunkat, egymásnak, s azóta valami furcsa csillogás van a szemedben, hevesebb dobogás a bordák mögött s már kifejezni sem tudom, hogy mennyire szeretlek. ( Forrás: Cseresznyeszem )

A szerelem érdekes dolog... van, amikor fehér lovon érkezik, és úgy ledönt a lábatokról, mint valami nagyszerű történet a régi időkből. Máskor hangtalanul lopakodva közeledik, és elragadja a szíveteket, mielőtt még rájönnétek, hogy egyáltalán veszélyben van.

Nem akkor kell megijedni, amikor egy nő túl sokat törődik veled. Igen, rémisztő lehet. Kicsúszhat az irányítás a kezeid közül, mármint az érzelmeid felett... Na és aztán mi van? Nem élhetsz jégcsapként egy életen át. Elfogadhatod, vagy nem. De nincs olyan, hogy kérek is meg nem is. Jövök, ha elfogy és épp más nem adja meg, de egyébként meg magas ívben elkerülöd. A szeretet nem játék. Nem szórakozhatsz vele kényed kedve szerint. Akkor kezdhetsz el igazán aggódni, ha már magas ívről tesz rád, és még véletlenül sem közeledik. Akkor aztán kapálózhatsz, lehet, hogy késő lesz.

A másik felem. Akihez a lelkem odahúzott egy novemberi hűvös éjszakán. Aki azóta, kihúzta a zsebéből a belépőjegyét és az én kezembe csúsztatta. Olyan képeket mutatott nekem a világból, amikről álmodni sem mertem volna. Olyan lappangó lényt ébresztett fel bennem, amire senki más nem volt képes. Kézen fogott. Átölelt. Puszit nyomott a fejemre; és amikor azon a novemberi éjszakán ott ültem mellette és vállára dőltem. Nem értettem mi történik. Hallgattam egy belső hangot, ami azt kalapálta, hogy maradj vele. Maradj mellette. Ő lesz az, aki meg fog védeni. Ő lesz a másik feled. ( Forrás: Lendület )

Sehol se hagynálak szívesen, ahol kívül vagy a védelmemen és a szeretetemen.

Szeretlek azért, ami már most összefűz bennünket, és szeretlek már előre azért, ami eztán következik. Nálad jobb dolog még soha életemben nem történt velem. Már most hiányzol, de a lelkem mélyén tudom, hogy mindig velem leszel. A néhány nap alatt, amit együtt töltöttünk, te lettél az álmom.

Onnan tudjuk, hogy valami fontos nekünk, ha félünk, hogy elveszítjük.

Ha azt akarod, hogy szeressenek, először merj szeretni. Nem félni, nem rettegni, hogy vajon most mi lesz, hanem egyszerűen nyitni. Nyitni mindig, kérdés nélkül, adni, bátran, még akkor is, ha a másik azt nem díjazza. Idővel rájössz. Rájössz arra, hogy ki érdemli meg és ki nem. Hogy ki tud bánni vele, és ki nem. Onnantól már egyszerű lesz. Kevesebb csapda, több szív – mástól is, másoktól is. Csak merd megnyitni a szíved és érezni még akkor is, ha az elején borzasztóan fáj. Csak csináld.

Lehet, hogy nem vagyok az első, akit választanak, de igazán jó választás vagyok. Lehet, hogy nem vagyok gazdag, de értékes vagyok. Nem tettetem magam olyannak aki igazából nem én vagyok, mert én abban vagyok jó, hogy önmagam legyek. Lehet, hogy nem vagyok büszke pár dologra amit megtettem, de büszke vagyok arra aki ma vagyok. Lehet, hogy nem vagyok tökéletes, de nincs is rá szükségem. Fogadj el úgy ahogy vagyok, vagy nézd, ahogy elsétálok előtted.

Egy nap tudni fogja. Tudni fogja a születésnapod, a középső neved, a csillagjegyed,a szüleid nevét. Ő tudni fogja, hogy hány éves voltál, amikor megtanultál biciklizni, hogy hány háziállatod volt, és mennyiszer gyűlöltél iskolába járni. Ő tudni fogja a szemed színét, a hegeidet, a szeplőidet, a nevetésed vonalait. Ő tudni fogja a kedvenc könyved, a kedvenc filmed, a kedvenc édességed, a kedvenc színed és dalod. Ő tudni fogja az álmaidat, a félelmeidet, a kívánságaidat és a gondjaidat. Ő tudni fogja az első szívfájdalmadat, az álom esküvődet, a problémákat a szüleiddel, és hogy mikor vannak a hisztis napjaid. Ő tudni fogja az erősségeidet, a gyengeségeidet. Ő tudni fogja a rossz szokásaidat, az arckifejezéseidet. Ő tudni fogja, hogy eszel, hogy csókolsz és milyen a karjaidban megfeledkezni magáról. Ő tudni fogja, hogyan érzed magad nélküle és tudni fogja milyen az amikor utána sírsz. Ő tudni fog mindent... és tudod mit? Még mindig szeretni fog!

Tudtam, hogy hamarosan buszok visznek, idegenek rohannak belém. Mégis volt valami azokban a soha nem hallott lélegzetekben. Ami most nincs. Viszont több lettem, magam számára, és ez épp elég, hogy okkal legyek hálás.

Az élet, teljesség. Az élet, hogy egy férfi és egy nő találkoznak, mert összeillenek, mert olyan közük van egymáshoz, mint az esőnek a tengerhez, egyik mindig visszahull a másikba, alkotják egymást, egyik feltétele a másiknak. Ebből a teljességből lesz valami, ami összhang, s ez az élet!

...meg kell törnünk a hétköznapokat, kell egy olyan rendszer, amit végig viszünk az életen. Mindegy, hogy vallásosak vagyunk-e, vagy sem. Én nem érzek különbséget a születésnapok, a Karácsony, a Húsvét, vagy a Valentin-nap között. Egyszerűen szükségesek. Valami boldogság illatot csempésznek a napjainkba. Valami titokzatosságot. Persze, csak akkor, ha hajlandóak vagyunk jól csinálni. Képesnek kell lennünk adni, és elfogadni. Sokszor csak a másik jelenlétét. A lelkét. Szeressük egymást az év összes napján, de némely napokon nyíljunk meg még jobban. És erre fel kell készülni előre. Hogy teljesen odaadhassuk magunkat a másiknak.

Az igaz szerelem - nem csak ölelkezés, hanem lemondás is, áldozatvállalás is, kitartás is.

Az a fajta lány vagyok, aki elhiszi, hogy amit adsz azt visszakapod. Az, aki reménykedik egy szebb napban. Az aki sosem mond le rólad. Az, aki nem szereti a nyugalmat. Az, aki egész nap mosolyog, de éjszakánként sír. Az a lány, aki szeretné, hogy szeressék. Az, aki annyira erősnek tűnik, de belül annyira gyenge. Az a lány, aki feláll minden egyes alkalommal amikor összeomlik.

Nem egymásra támaszkodni, hanem egymást támogatva előre menni. Ennyi a lényeg. Csak két teljes ember találkozásából születhet meg ez a fajta kapcsolat. Nem érdemes mással beérni, mert így egy mese az élet. Hagyjuk a másikat, hogy a maga útját járhassa, míg ő ugyanezt megteszi veled szemben. Nem irányítjuk egymást, de éreztetjük: számíthat ránk a másik, mellette vagyunk. Ő úgyis tudja, hogy te ott vagy neki, és ő is ott van neked. Ha valaki bántja a másikat, közösen, együttes erővel legyőzitek. Mert a jó játékhoz csapatmunka kell...

Kávézol... igazi, finom kávét iszol. Három cukorral, két kanálka tejporral, ahogy szoktad. Mégis, olyan furcsa. Nem olyan, mint máskor. Finomabb, lágyabb, édesebb. De miért? Nem érted. Kavargatod, ízlelgeted. Sokkal finomabb, mint máskor. Vajon a kávétól? A tejportól? A cukortól? Nem. Egyiktől sem. Mindegyik ugyanaz, ugyanannyi, mint máskor. Hanem valami mástól. Valaki mástól. Aki ott ül veled szemben, aki rád mosolyog, akinek hallod hangját, érzed szívdobbanását. Igen. Tőle finomabb a kávéd. És az életed.

Szerintem szép vagy... Szerinted nem. Pedig ugyanazt látjuk. Csak nem ugyanúgy. Mert ha önmagadat nézed, csak a szemeddel látsz. Ha a másikat, akkor a lelkeddel is. Ezért lehetsz örökre elégedetlen a tükörben látott képpel, és ezért tarthatom én ugyanezt a képet a világ legcsodálatosabb látványának. Téged.

Van valami, amit te se tudsz... hogy feloldódok abban, akit szeretek. Ha szeretlek, mindenem a tiéd: a pénzem, az időm, a testem, mindenem (...) Olyan elképesztő tulajdonságaidat is bálványozom, amiket sosem szerettél magadban. Teljességgel átadom magam neked, amíg teljesen ki nem zsigerelsz, és csak úgy tudok kigyógyulni belőled, ha ugyanígy belebolondulok másba.

Van fogalmunk róla mekkora kockázatot vállalunk azzal, hogy szeretünk? Azzal, hogy a szeretett embert kiengedjük akár egy pillanatra is a látókörünkből? Az élet csak egy pillanat, az élet vége pedig még annál is kevesebb. Elég egy rossz mozdulat, egy rossz időzítés, a sablonos “rosszkor rossz helyen”. Mik voltak az utolsó mondatok? Veszekedés, sértegetés…elfecsérelt pillanatok, amik tényleg az utolsók lehetnek? Soha ne engedjünk ki senkit a kezeink közül anélkül, hogy tudatnánk velük, hogy fontosak, hogy szeretjük őket. Nem haragszunk…hisz ki tudna azzal a tudattal tovább élni, hogy nem mondta el a legfontosabbat…? Soha ne feküdjünk a másik mellé haraggal, és azt se felejtsük, hogy az új nap tiszta lap. Kit érdekel mit tett, a lényeg, hogy még mellettünk van.

A szerelem gyönyörűséges virág, ám bátornak kell lennünk, hogy irtózatos szakadék szélén szedjük.

Minden lépéssel, amit teszek, hozzád jutok közelebb.

Erős karjával védelmezően átölel. Bársonyos nyelve az enyém köré fonódik, számomra eddig ismeretlen forróságot ébresztve a testemben. Nem csupán csókolózunk, ez már... szerintem sokkal több.

Szerintem kétfajta szerelem létezik. Az egyik akaratunkon kívül kerít a hatalmába, a másikat pedig mi magunk hívjuk életre. Az, amelyik kéretlenül toppan be, testi tünet, mint valami betegség. És ahogy a betegség is, legyengíti az embert. Olyan szerelem az, amely meggyötör, mert arra a kényszerre alapul, hogy a másikat birtokba vegyük, nem pedig arra, hogy szeressük és tiszteljük. De az a szerelem, amelyet mi magunk keltünk életre - amely két ember közös döntéséből születik -, az napról napra nő, és egyre erősebb lesz. Olyan, mint a tűzhely lángja, amelyet életben kell tartani, hogy főzzünk rajta, meg hogy melegen tartsa a házat, de nem engedhetjük addig tombolni, míg porrá nem égeti az egész várost, ahogy azt a nagy londoni tűz tette. De az ilyen szerelemhez két ember kell. Egyedül nem megy.

...mindenki a szeretetre vágyik, mindenki azt éhezi. Ugyanakkor a többségük feláldoz valamit. Szinte mindenki. Szerelmet, barátságokat, családot, egészséget, karriert... Csak épp mindig nézd meg, hogy mi éri meg az áldozatot. Ne félj egyedül élni addig, amíg nem jön a nagy szerelem, amíg meg nem valósítod magad, hiszen nem arra van szükséged, hogy egy másik feled legyen, valaki, aki ugyanannyira fél egyébként, mint te... Arra van szükséged, hogy egész legyél és az egészet kapd meg. Nehezebb lesz rátalálnod, sőt. De még mindig teljesebb életet élhetsz úgy, ha tudod, hogy mindent kihoztál magadból, és erre minden körülmények között képes vagy, mintha egy életen át valakitől függenél, és azon rettegnél, hogy vajon mi lesz holnap.

Mintha az egész életem idevezetett volna, ide hozzád. Szeretlek. Annyira szeretlek.

Sohasem tudom, melyik részén vagy a világnak. (...) Kérlek, gondolj rám. Olyan egyedül vagyok, és jólesne a tudat, hogy valaki gondolataiban velem foglalkozik.