Mi
nem leszünk barátok utána sem, mert nem lesz utána, és nem
voltunk barátok előtte sem. Mi csak szeretők voltunk, valakik,
akik összetalálkoztak véletlenül, és nem tudtak egymás mellett
érintés nélkül elhaladni. Mi nem fogjuk egymást utána keresni,
mert valahányszor a te számodat hívnám, ott lesz bennem az a dac,
hogy ha nem hiányzom, miért is keresselek, és te sem fogsz hívni,
mert már nem lesz jelentősége a nevemnek a telefonodban, ha
megmarad egyáltalán a számom. Érted? Mi ott leszünk egymás
múltjában, és csak nézzük majd azt az ajtót, amit olyan erővel
vágunk be, hogy a szíved is beleremeg majd, de nem fogjuk újra
kinyitni, mert nincs miért, mert ebből nem lesz happy end-es
történet, még csak szerelem sem, ebből nem lesz semmi, csak te,
meg én vagyunk, egy teljesen véletlen érintésben, mert nem vagy
benne a tegnapjaimban, a holnapjaimban, mert nem akarom, hogy benne
legyél.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?

Megjegyzések
Megjegyzés küldése