Ez
bonyolult. Néha hiányzol, nem bírom, ha nem vagy velem. Szükségem
van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek,
mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék
veled akármeddig, akárhova, csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy
érzem, nem jó ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat.
Lehet, hogy nem tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással
látlak, de nem szólok egyetlen szót sem. Csak elsétálok… Néha
utálom, ahogy kinézel. De ezt sem mondom soha. A lényed kárpótol
mindenért. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán. Pedig lehet,
hogy olyat tettél, amiért másnak már nem jutna a bocsánatomból.
Néha ha rád gondolok sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán
megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem az…
ez bonyolult.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése