Minden
nő életében van egy pont ahol elveszti önmagát. Lehet, hogy túl
reagáljuk a dolgokat, de az is lehet, hogy nem akarunk elveszteni
magunk mellől egy olyan embert, aki nagyon fontos nekünk. Az is
lehet, hogy ez a legnagyobb félelmünk. Ilyenkor a legnehezebb hinni
a jóban, mert ha hiszünk és az ellenkezője történik meg, akkor
végleg a padlóra kerülünk... Ilyenek vagyunk. Érzékenyek,
törékenyek. És senki sem tud ránk eléggé vigyázni.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése