Van
az úgy, hogy hazugok az álmok. Megesik, hogy néhány barát álnok.
Van úgy, hogy félsz, hogy szebb jövőt már nem remélsz. Hazug
arcok vesznek körbe, és elborzadva nézel a tükörbe, van, hogy
gyakran sírni támad kedved, patakként folyik a könnyed. Van, hogy
úgy érzed, nem értenek meg, fázó szíved, szeretetért remeg.
Nincs ami jó, csak rossz. Az élet vegyes lapokat oszt. Ebbe lassan
belefáradsz, lassan megszokod, megtanulsz nem meg bízni senkiben,
és lassan elveszel a semmiben, de mégis azt mondom neked: jobb
megtenni és megbánni, mint megbánni, hogy nem tetted meg.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése