Nem
fáj. Jól vagyok. Minden rendben. Nem hiányzik. Nincs szükségem
rá. Semmi gond. Megy tovább az élet, nélküle is. Csak üres
szavak. Úgy teszek, mintha... A látszat, a színlelés az, ami
felemészt. Hogy nem törhetek össze, mert mások meglátják. De
belül ki vagyok?! Nem tudom, nem tudom. Fáj, de nem mutathatom.
Hiányzik, mégsem mondom. Semmi sincs rendben, az életem megállt.
Vajon meddig bírom még?! Mindig csak tovább, és tovább. Ez az
élet. Csalódások, mindig csalódások érnek. De az ember büszke.
Büszke ahhoz, hogy sírjon, büszke ahhoz, hogy segítséget kérjen.
De még ahhoz is, hogy elfogadja. Az élet tanít. Nevetni, sírni.
Igen, sírni.. És élni. Meg kell tanulnunk élni, és nem színlelni
az életet..."
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése