Amikor
napok múlva is ugyanúgy érzed az illatát, és még mindig
visszhangzanak a fejedben a mondatai, vissza tudod idézni, milyen
amikor csókol, és hogy milyen jó azt érezni, amikor átölel, és
úgy érzed, semmire nincs szükséged rajta kívül. Emlékszel a
mosolyára, és arra, hogy a füledbe súgta halkan, hogy szeret. Amikor minden egyes búcsúzáskor úgy érzed, egy kis rész meghalt
belőled, mintha kiszakították volna a szívedből. Amikor nem
tudsz várni, hogy újra lásd, amikor pedig újra találkoztok,
legszívesebben a nyakába ugranál, esetleg meg is teszed. Amikor
egy életre elegendő sem lenne elég belőle, nem tudsz vele
betelni, vele kelsz és fekszel, állandóan a fejedben jár. Nos, ez
a szerelem.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése