Elveszíteni
őt kék volt, mint amit sosem ismertem. Hiányolni őt sötétszürke
volt, teljesen magányos. Elfelejteni őt olyan volt, mint
megpróbálni emlékezni valakire, akit sosem ismertél. De szeretni
őt vörös volt.
Népszerű bejegyzések ezen a blogon
Erős és jóképű - no, ezért szeretem. De nem. Csodálom, és büszke vagyok rá, de enélkül is tudnám szeretni. Ha csúnya volna, akkor is szeretném. Dolgoznék érte, fáradoznék és imádkoznék érte, és az utolsó leheletéig az ágya mellett ülnék. Igen, végeredményben megállapítom, hogy csak azért szeretem, mert az enyém, és mert férfi. Más okot nem látok rá. (...) A szeretetnek ez a fajtája nem érett megfontolás és tudás gyümölcse. Az ilyen szeretetről egyszerűen azt kell mondani: van, megvan, itt van, és senki sem tudja, honnan jött. Megmagyarázhatatlan. És így van jól.
A boldogság bennünk, általunk születik meg. Egymás által. Egyedül, egymagadban hiába próbálsz boldog lenni. Ehhez szükséged van a másikra. Nem azért, hogy ő boldoggá tegyen. Hanem azért, hogy te boldoggá tedd. És ha ő boldog lesz, te is azzá válsz. Általa. Miatta. Tőle. És önmagadtól. Vagyis, kettőtöktől. Mert a boldogság maga az örömszerzés. És ez csak együtt lehetséges. Vele.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése