Az
élet olyan vicces, nem? Amikor azt hinné az ember, hogy már
mindent kigondolt, amikor végre elkezd tervezni valamit, lelkesedik
érte, úgy érzi, végre tudja, merre kell mennie, az ösvények
megváltoznak, a jelek kicserélődnek, a szél másfelé fúj,
északból dél lesz, keletből nyugat, és eltévedünk. Olyan
könnyű szem elől téveszteni az utat, elveszíteni
a
helyes irányt.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése