Talán az egyik legnehezebb feladat megnyitni a szívünket. Újra. Hiszen nyitva volt az, tudjuk is hogy milyen érzés – boldogan, szabadon szárnyalni, és nem attól rettegni, hogy vajon mikor zuhanunk le… Minden zuhanásból összekaparjuk magunkat. Mindből egytől-egyig. Nincs kivétel. Csak épp utána már óvatosabban szállunk fel. Lehet, hogy nem megyünk olyan magasra, vagy épp betegesen körülményesen figyeljük azt, hogy mi van körülöttünk ahelyett, hogy egyszerűen élveznénk a látványt, meg az összes többi apró csodát.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kép
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...)  Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Olvass tovább »
Kép
Csak az lehetek, amit kihozol belőlem. Rád reagálok, a szavaidra, a viselkedésedre, arra, ami vagy, és igen, akárhogy is legyen, ha nem a legjobbat hozod ki belőlem, azt, akit szeretek, én bizony arrébb állok, te meg nem fogod érteni, hogy mi van. Pedig csak annyi, hogy ragaszkodom magamhoz. Igen. Veszélyes vagyok. Kockázatos játék, de csak akkor, ha nem tudsz bánni velem!
Olvass tovább »
Kép
Képes megállapodni. Nem csak úgy elvan a kapcsolatok langyos állóvizében, hanem egyetlen ember mellett döntést hoz, felelősséget vállal, többes számban beszél, és hosszú távra tervez. Tud nélkülem élni, de nem akar.  Nem vagyok a biztonsági kötele, vagy védőhálója az élethez, nélkülem nem zuhan le. A döntése vagyok, nem az utolsó lehetősége.  ( link )
Olvass tovább »