A
boldogság mindig elszökik. Mindig elmegy egészen addig, amíg nem
hiszel abban, hogy megérdemled. Onnantól kezdve, hogy magától
értetődően az életed részévé teszed, nem fog eltűnni. Nem is
kell félned tőle. Onnantól kezdve majd megtanulod, hogy
mindenkinek mást kell hoznia, másfajta boldogságot. Eufórikusat,
minit, aprót, nagyot, felejthetetlent, vagy bármit. Valami
érdekeset, olyat, amit mindig hozzá fogsz kötni - a mosolyához,
az arcához, a szemeihez. Senki máshoz, csak hozzá.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése