Becsomagolnám
ezt a pillanatot, hogy örökké tartson. Hogy ne fogyjon el a
mosolyom, hogy ne szakadjon meg a most. Félek a szakadástól. A
hirtelen töréstől. Hogy csak elröppenő illúzió. Pedig halkan
kuncogok, ráncok feszülnek a szemem sarkában, egymásnak dörzsölöm
a lábam a zokniban és felhúzom mellkasig, hogy el ne szökjön
belőlem ez az érzés. Legalább csak ma estére ne. (Forrás)
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése