Ő
már azelőtt is az életem része volt, mielőtt még
megismerkedtünk volna. Nem volt szükségünk szavakra,
pillantásokból, gyengéd érintésekből és mosolyokból is
megértettük egymást. Olyanok voltunk, mint két fénysugár,
melyek egymás köré fonódva eggyé válnak. Érzékeim
kiéleződtek, a színek színesebbek, a szagok, hangok és ízek
kifejezettebbek voltak. Bővelkedtünk a gyönyörűség és öröm
pillanataiban.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése