Te
és én… két ember távol egymástól, mégis oly közel. Nem
számolom a lépteket, vajon mennyi lehet? Te és én… látjuk
ugyanazokat a felhőket, a kék eget; tudom, s érzem, te is ebben a
pillanatban erre gondolsz. Te és én élünk valahol e félteken s
nézzük a messziséget. Nézd most az eget, mily kék és szép.
Magányos éjjelen lásd a sok csillagot… én most veled vagyok
akkor is, ha nem látsz s nem érhet el a két karod.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése