Abban
a pillanatban, hogy úgy érzed, nem megy tovább, vegyél egy nagy
levegőt, és tudd, hogy erős vagy. Higgy abban, hogy elég szép a
szíved, az életed, hogy elég vagy. Ha nem éreznéd tegyél érte:
tudd, hogy mi az elég, és érd el. Csináld úgy, hogy azzá válj,
ami boldoggá tesz. Ideje lenne kitörölni a kliséket, miszerint
szenvednünk kell, és naponta darabokra törni. A fenéket. Igen,
kapunk pofonokat, elesünk a lépcsőn, de soha nem az számít, hogy
mekkorát koppanunk, hanem az, hogy hiszünk-e magunkban annyira,
hogy újra meg újra felálljunk, és akár véres, remegő
térdekkel, de megtegyünk még egy lépést. Csak ez számít. A
sebek begyógyulnak. Látni fogják, hogy ott vannak, és segítenek
- csak fogadd el. Tudni fogják, hogy mi gyógyítja be, csak hagyd,
hogy erősebbé tegyenek - nyisd meg a szíved.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése