A
pasikat leginkább a cipőkhöz tudnám hasonlítani, a nőket
mindkettőhöz misztikus vonzódás fűzi. Van amelyik azért tetszik
mert designes és irtó drága, van amelyiknél csak a centikre
hajtunk és persze ott vannak azok a darabok amikkel hosszú távra
tervezünk . Néha bevállalunk olyan egyedeket amelyek totál
ellentétei a személyiségünknek, mondván hogy egy próbát
megér. Aztán ott vannak azok, amikkel az elején minden csodás de
a felénél már sírsz és szitkozódsz, hogy hazavitted. Amikor
minden kötél szakad kidobod, de akkor már késő, hiszen maradandó
sebeid lettek tőle.. Megesküdsz, hogy soha többet rá sem nézel
hasonlóra, de végül mégis újra csapdába esel. Kell pár év
tapasztalat amire megtanulod, mi az ami jó neked. Persze léteznek
kellemes meglepetések is, amiktől eleinte ódzkodsz, mert túl
magas, túl lapos, túl otromba, túl öreg/fiatal vagy hozzá, aztán
belebújsz és el sem tudod képzelni, hogy lehet ennyire kényelmes
és kedvednek való . És végül létezik a tökéletes, amelybe
első látásra beleszeretsz aztán felpróbálod és le sem akarod
venni többé. (Forrás: Lélekvesztő)
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése