Néha
tudomásul kell venni, hogy nem vagyunk ugyanolyan fontosak másoknak,
mint ők nekünk. Csak ígérgetik a: "majd jövök" meg a
"majd találkozunk" meg "elmegyünk ide-oda" meg
"majd kereslek" vagy egyáltalán "számítasz
valamit". Mert ha valaki azt akarja, hogy jelen legyek az
életében, az helyet csinál benne. Nem kellene megküzdenem a
helyért. Ha olykor megbánt, nem indokot, kifogást keres a tettére,
hanem bocsánatot. Talán jóhiszeműen vagy tudaton kívül, de még
mindig elhiszek, akármilyen kifogást, magyarázkodást, de már
tudom nem a szavak, hanem a tettek beszélnek.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése