Az
igazság az, hogy néha már magammal se merek őszinte lenni,
egyszerűen megijeszt a gondolat, hogy elismerjem azt, hogy néhány
dolgon még nem vagyok túl, talán a közeljövőben nem is leszek.
Pedig senki nem várja el tőlem, hogy egyik napról a másikra
rendbe tegyek mindent. Senki, magamon kívül.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése