Bonyolult
vagyok? Lehet. Pedig valójában nem kell sok. Kell egy hang, ami
bármikor megnyugtat, egy arc, ami mosolyra fakaszt egy szörnyen
borzasztó nap után, egy tekintet, ami elfeledtet mindent, és
emlékeztet arra, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy mellettem
van, és biztosít arról, hogy itt bizony minden rendben lesz, ha
fene fenét eszik akkor is, mert olyan nincs, hogy együtt ne menne.
Apróságokra vágyom, mégis a legnehezebben elérhető dolgok ezek.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése