Nehéz
volt hirtelen egy olyan világba csöppenni, ahol te már nem vagy.
Egyedül, magányosan, magamra utalva. Nehéz volt felejteni,
mosolyogni, amikor a legjobban fájt, de sikerült. Rájöttem, hogy
nincs olyan ember és tárgy, akit és amit nem tudunk pótolni,
és megtanultam, hogy a helyzetet, amiben folyamatosan csak
szenvedünk, a szomorkodás és bosszúskodás helyett meg kell
tanulnunk elengedni! És ez bizony nem könnyű. De idővel rájövünk,
hogy nincs az a pénz, és nincs az a tárgy, amellyel a
boldogságunkat megvehetnénk, mert az igazi boldogsághoz őszinte
és igaz szív is kell. Az egész csak rajtunk múlik. Ha elhagyjuk a
múltat, azzal esélyt adunk valami újnak, ami talán majd sokkal
több boldogságot ad. Viszont ezt soha nem tudhatjuk előre.
Kockáztatnod kell, mert csak úgy nyerhetsz meg mindent.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése