Képesek vagyunk annyira felnagyítani bizonyos hibákat, problémákat, hogy egészen megmérgeznek. Szélmalomharcot vívunk ellenük, és már csak túl későn vesszük észre, hogy nem is ez volt az igazi gond. Keresem a bőrödön a hegeket. Rád szólok, ha a széket hangosan tolod be magad után. Amit egykor megszerettünk a másikban, már egészen elhalványodik. És a társunk dallama helyett, már csak a világ zaja hallatszik. Képtelen vagyok téged megbecsülni, mert éppen olyan problémákat próbálok megoldani, amiről azt gondolom, hogy most azonnal meg kell. Elfogyunk egymásból. Kiürülünk. Mert nem vigyázunk. Nem értékelünk. Nem ismerjük a hálát. Életem legboldogabb pillanata volt, hogy rád találtam, és mégis voltam annyira felelőtlen, hogy minden terhet erre az édes emlékre pakoltam. A végén pedig egyszerűen elporladt.