Az
élet próbál tanítani de sokszor elfordítom a fejem. Tanít arra,
hogy ne legyek irigy, hisz nekem is éppen olyan jó, mint másnak,
csak másképp. Csak nekem többször kell elesnem, többször kell
lehorzsolt térdekkel felállni, leseperni magamról a port és
továbbmenni. Már nem kérdezem, hogy miért és hogy mikor lesz
jobb, mikor lesz könnyebb, inkább keresem a tanulságokat, mert
mindig vannak. Előttünk hevernek, mi dolgunk, hogy mit kezdünk
velük. Én mostanában felveszem őket, elolvasom, majd a zsebembe
gyűröm mindet és elteszem a többi közé. (Forrás)
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése