A
véletlen hozta őket: a legszebb perceket, a betoppanásokat, a
meghatározó találkozásokat, a nagy pillanatokat, öleléseket,
egymásra találásokat. Azokat, akik észrevétlenül,
megjósolhatatlanul toppantak be az életedbe, teljesen átrajzolva
azt, időről-időre eltűnve, majd visszakúszva a mindennapjaidba.
A nagy percek csak úgy jönnek. Ők azok, amikre majd évek múlva
is emlékszel, amik többé tesznek, hiszen színt varázsolnak az
életedbe. A pillanatokat nem tervezzük, ahogy a boldogságot sem -
az csak úgy megtörténik, az Élet hozza, alakítja, te meg vagy
megéled, vagy nem. Ellenkezhetsz, szabadkozhatsz is, de akár
egyszerűen csak beleengedheted magad a pillanatban, ami úgysem jön
vissza újra.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése