Idővel
az ember megtanulja mit jelent élni. Úgy igazán. Felnövünk,
rájövünk, hogy mire van szükségünk, és nem engedjünk, hogy
ránk erőltessék mások a saját akaratukat. Szeretünk,
reményekkel, vágyakkal és rengeteg szenvedéllyel. De az idővel
azt is megtanuljuk, hogy ha már nem azt az életet éljük, amire
vágyunk, rengeteg fájdalommal, de tovább kell lépnünk! Sose félj
megtenni egy olyan lépést, amiről tudod, hogy hihetetlenül nehéz,
de később sokkal nagyobb Boldogságot hoz a mától! Egy ideig
szomorúnak kell lenned ahhoz, hogy újra mosolyoghass. Fájni kell
valaminek, hogy a hétköznapi mosolyod az idővel különleges
mosollyá változhasson! És tudod, ez jelenti azt, hogy igazán
élni...
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése