Vannak
olyan időszakok az életünkben, amikor az a legjobb nekünk, ha
magunkba fordulunk. Ha mi gyógyítjuk meg saját magunkat. Megállunk
egy pillanatra. Már csak egyetlenegy szó van, amit ki tudunk
mondani: elég. Ezek azok a helyzetek, amikor a szavak már nem érnek
semmit. Amikor nem akarsz mondani többet, csak ennyit. Elég volt.
Az eddigi életedből, a szomorúságból, a negatív gondolatokból,
az emberek mocskaiból és mindenből, ami hátráltatott. Hirtelen
elég az egész világból és mindenből, ami körülvesz, mert úgy
érzed, már nem ott vagy, ahol lenned kell. De elveszteni önmagunkat
tulajdonképpen jó, mert általa új helyeket ismerhetünk meg,
talán sokkal jobbakat. Elindulsz a keresésre, és csodákkal fogsz
találkozni. Csak így tudunk fejlődni.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése