Láttam embereket megcsalva, elhagyva, átverve, remény fosztva tettetve, hogy jól vannak. Idős vagy fiatal, férfi vagy nő. Nincs különbség. A szerelem nem válogat, ahogyan a csalódás sem. Lélektelenül bóklásznak fel s alá az utcákon, akár a szellemek, csak önmaguk árnyékai. Nem árad belőlük többé a melegség. Kívánják a törődést, s egy-egy lopott órára tán meg is kapják. Becsapván magukat azt hiszik, hogy ez elég, így védve maradhatnak. A szeretet, mint illúzió, s annak csak foszlánya gomolyog a lélektelen testek között. Az ember tán kielégül pár órányira, de aztán újra érzi azt az émelyítő éhséget, így ragadván benn egy örök körforgásban. Viszont hiába az éhséget csillapító morzsák, ha közben mindvégig fázik a lélek.