Azt hiszem, kicsit egyedül érzem magam. Nem mintha nem vennének körbe barátok, és nem nevettetnének meg. De akkor is hiányzik valami. Úgy érzem, hogy most jó nekem, mégis ez a kellemes életérzés párosul valami furcsán bizsergő hiányérzettel. Nem tör le, nem rontja el a kedvem, csupán kicsit zavaró. Aztán rájöttem mi is hiányzik. Az Ő szeretete. Egy mosoly csak nekem tőle, egy ölelés,valakitől aki fontos nekem. Már ez is bőven elég lenne, hogy egésznek érezzem a saját kis világomat. Borzalmasan álmodozó tudok lenni néhanapján. Mindig. Most is ábrándozva mosolygok a monitor előtt. Igazából olyan dolgokban reménykedek, amik elérhetetlenek. De legalább ez az élmény, ez az álom, ez a vágy az enyém. Ha ő nem is...