Emlékeket szeretnék, tökéletes, nem zavarba ejtő pillanatokat. Nem akarok folyton töprengeni, csak élvezni azt, ami történik velem, élvezni, hogy kapok.
Bejegyzések
Búcsúzz el a múltadtól, merj továbblépni. Az, hogy megteszed a lépést, ami eltávolít tőle, nem azt jelenti, hogy elfelejted, hogy mi történt, egyszerűen csak elfogadod, és nem érzed tovább a fájdalmat, ami szétszakított eddig. Elfogadod, hogy az élet nem szólhat arról, hogy szomorú vagy, és egyébként is: valami biztosan vár rád. Valami, ami boldoggá tesz, hiszen ez az egész nem lehet ennyi. Persze, az emlékek megmaradnak, nem is kell tőlük szabadulnod, hiszen ők formáltak azzá, aki most vagy. Meríts belőlük erőt, és használd őket arra, hogy mindent megváltoztass magad körül. Ma még nem hiszed el, de tudnod kell: lesznek pillanatok, amik a fájdalmukkal együtt tűnnek majd el örökre. Akkor azt hiszed, képtelen vagy erőt venni magadon, hogy feldolgozd, évek múlva viszont már nem is emlékszel rájuk. Talán csak azért, mert túlságosan fáj, és így véded magad, vagy egyszerűen csak azért, mert valójában semmit sem jelentettek, csak jó volt valamihez ragaszkodni, valamihez, ami bezárt, és elh...
Igazából mindannyian ugyanarra a szeretetre vágyunk. Ha nem kapjuk meg, az csak egy dolog miatt lehet: mi sem merünk ekkora szeretetet adni. Feltétel nélkül, elvárások nélkül, úgy, hogy a másik azt kezd vele, amit akar, mert igazából nálunk van bőven elég. Ezt kitanulni még mindig művészet, és csak keveseknek sikerül, hiszen olyan jó félúton lehuppanni a földre, és azt mondani, hogy na jó, akkor én szeretlek, és szeress te is. Pedig valójában ez nem erről szól. Szeretsz és szeretve vagy. Szeretetet adsz, és szeretetet kapsz vissza. Jön magától. Nincs benne görcsösség és birtoklási vágy. Hiszen igen, utóbbi öl meg minden kapcsolatot.
Az igazán nagy harcok nem mások előtt zajlanak, hanem mélyen, legbelül. Olyan csatákat vívunk, amikről mások talán nem is tudnak, hiszen nem érzékelik, mi meg inkább megtartjuk őket magunknak. Azt hiszik, hogy ismernek, de csak a felszínt látják. Ítélkeznek, közben semmit sem tudnak. Nem látják azokat a könnycseppeket, amik meg sem születnek, csak belülről kínoznak. Ők bizony a legalávalóbbak. Szétrombolnak mindent benned, fájdalmat okozva, miközben soha nem születnek meg.
Biztos vagyok benne, hogy benned is ott van a hős. Az, aki akkor is harcol, amikor senki sem tud róla. Hiszen az igazán nagy harcok nem mások előtt zajlanak, hanem mélyen, legbelül. Olyan csatákat vívunk, amikről mások talán nem is tudnak, hiszen nem érzékelik, mi meg inkább megtartjuk őket magunknak. Azt hiszik, hogy ismernek, de csak a felszínt látják. Ítélkeznek, közben semmit sem tudnak. Nem látják azokat a könnycseppeket, amik meg sem születnek, csak belülről kínoznak. Ők bizony a legalávalóbbak. Szétrombolnak mindent benned, fájdalmat okozva, miközben soha nem születnek meg.
Addig, amíg magad körül keresed a boldogságot, folyton csalódni fogsz. Magadra fognak hagyni, boldogtalan leszel, és bizony teljesen mindegy lesz számodra, hogy a világ mely pontjára mész, valamiért nem fog menni. Keresni fogod a boldogságot, látni akarod, tapasztalni, de egy dolgot elfelejtesz: az otthon nem valami, amit kint találsz meg, az csak benned lehet. De ahhoz bizony ismerned kell magad, tudnod kell, hogy mi tartozik hozzád, és ahhoz bizony néha magadra kell maradnod. Még véletlenül se hidd azt, hogy az élet igazságtalan ilyenkor. Ő csak megmutatja, hogy mire vagy képes, hogy milyen erő van benned.
Minden mélypontban van valami közös: az érzés, amikor már unod, amikor belefáradsz. Olyankor sokkal kevesebb erőre van szükséged ahhoz, hogy megtedd a következő lépést, mint ahhoz, hogy képes legyél elviselni azt, amiben épp vagy. Érj el erre a pontra, és rajzolj át mindent: a napjaidat, a heteidet, tudd, hogy mit akarsz, és ne hagyd, hogy mások letérítsenek az útról. Azt akarják majd, hogy feladd. Hogy ne csináld tovább, hogy te is vesztes legyél - mint ők. De a győztest egyetlen dolog különbözteti meg a vesztesektől: az, hogy bízik abban, hogy bármire képes.
Virágokat akarok kapni, szerelmes szeretnék lenni, ki akarom nyitni a szívem, és nem attól félni, hogy mi lesz, ha összetörnek. Attól nagyobb kárt senki sem okozhat, ha örökre egyedül maradsz és rettegsz a szeretettől, attól a valamitől, ami éltet. Hidd el, hogy lesz valaki, aki elfogad, aki szeret, aki egy percig sem kérdőjelezhető meg, ha rólad van szó, mert a bástyád, a társad. Nem hiszek egy olyan világban, ahol egyedül kell harcolni, drog, alkohol vagy gonoszság mögé bújva élni egy életet, és elhinni, hogy ez így van rendjén, mások érzéseivel játszva, miközben belül már rég szétrohadtál. Szedd össze magad. Ez nem élet. Merj szeretni, mert másnak is erre van szüksége. Minden brutalitás, függőség mögött a szeretet igénye áll, az, hogy nincs figyelem, ami rád irányul - de hidd el, hogy mindenféle baj nélkül is figyelhetnek rád. Nincs szükség önsajnálatra, mártírkodásra. Mosolyogj, szeress, nyisd ki a szíved, mert mindent meg fogsz kapni, amire csak szükséged van. Csak végre merj m...
Ne hidd, hogy nem tudsz szeretni, hogy nem vagy rá képes. Képzeld, nagyon is tudsz. Szívből, mélyről, úgy, ahogy sohasem tudtad elképzelni. De ezt akárki nem válthatja ki belőled, csak akkor jön, ha valaki megérdemli, és az a valaki arra érdemes. Ki kell érdemelni, meg kell dolgozni érte, meg hasonlók. A varázslat kevés, az elmúlik. De hinni kell. Elengedni a félelmeket, megnyitni a szíved, és kábé ennyi. De ne hidd, hogy képtelen vagy rá. Egyszerűen csak azt értsd meg, hogy nem a te hibád, ha nem megy. Akárkinek nem adhatod magad, és akárki nem is fogja kiváltani belőled azt, amit igazi szeretetnek hívunk. Akinek ki kell, az ki fogja váltani. Csak türelem. Nyugalom. Mindennek eljön a maga ideje. Értékes dologról van szó. Egyébként sem adhatod akárkinek..
Ma már tudom, sokkal nagyobb erő az, ha valamit képes vagy azért szeretni, amilyen, és nem azért, mert azt várod, hogy majd ő is szeressen. Szeresd azért, mert boldoggá tesz, azért, mert örömödet leled benne, és nem azért, mert azt várod, hogy majd ő is ugyanígy érez irántad. Ha így történik, örülj, legyél boldog, hálás érte, de ha nem, akkor egyszerűen csak tanuld meg, hogy ezt is meg kell tapasztalnod. Hiszen az az igazán erős és bátor, aki ki meri nyitni a szívét és bármi áron, de mer szeretni. Nem érdekli, hogy mi értelme van, csak teszi, mert belőle ez jön. Ki kell adnia magából, mert másképp felemésztik a meg nem élt érzések.
Bármikor eltűnhet az életed, bármikor vége lehet.... Te vajon mit hagysz magad után? Hagyj pillanatokat, perceket, olyanokat, amik egy életre boldoggá tesznek téged és másokat - majd teremts újakat, merd elveszíteni őket és megváltozik a játék. Onnantól, hogy teremtesz, nem a múltban élsz, hanem a pillanatban, ami csak jobb lehet, mint az előző. Szebb, több, színesebb, mert ahogy haladsz előre rájössz, hogy mi tesz boldoggá és onnantól, hogy egyszer megtapasztaltad a boldogságot, nem azt fogod üldözni, hanem megtanulod észrevenni a pillanatban, bele mered tenni magad, átéled, megtapasztalod, hogy aztán belőlük erőt merítve haladhass tovább.
Már nem akarom, hogy jöjjön, hogy betoppanjon, hogy megérkezzen. Számomra már nincs, nem létezik, búcsút intve elengedtem. Már nem fáj, sőt, a szívem sem szakad bele a gondolatba, hogy már semmi sem lesz olyan, mint volt, mert tudom, vége van. Vége és majd jön más, valami új, valaki új, valaki, aki úgy szeret, ahogy vagy, amilyen vagy, valaki, aki elfogad a szavaiddal, a fájdalmaiddal, mindennel együtt, mert téged akar, téged szeret, veled akar lenni, mert te teszed teljessé. Veled mosolyog, veled örül, veled boldog. De ne rettegj. Ne félj tőle. Tudom rettegsz, már megint. Megkérdezném, hogy miért, de nem tudnád a választ. Nem tudnád, hogy miért félsz attól, hogy szerethetnek, hogy valaki megölelhet, szívből, úgy, mint addig még senki. Talán azért, mert el is veszhet, mert egyszer eltűnhet, és véget érhet addigi életed legszebb időszaka. De vajon megéri-e mindentől elzárva élni, meg nem tapasztalva a legjobb dolgokat? Azokat, amikért érdemes élni? Ne rettegj, merj. Próbáld ki a szív...
Vannak világok, amiket kinövünk. Megharcolunk érte, benne élünk, aztán meg érezzük a késztetést, hogy egy újat hódítsunk meg. Ugord csak át az akadályokat, merj csak hinni abban, hogy képes vagy legyőzni a nehézségeket, merd elengedni a biztosat a bizonytalanért, hiszen ha hiszel abban, hogy nincs vége a világnak azután, ahol most vagy, és mindig csak jobbat kaphatsz attól, amiben épp élsz.
Merd megtenni azt, amit érzel: mondj igent vagy nemet, lépj ki vagy lépj be az ajtón, szakíts, vagy hagyd, hogy szakítsanak - ha kell, darabokra -, tök mindegy, tedd azt, amit érzel. Ha vibrál, hagyd kiteljesedni, ha elalszik, tartsd tiszteletben. Ha bánt, engedd el, ha épít, szeresd, figyelj oda rá, becsüld meg. Ha erősebbé tesz, ha a támaszod, támogasd te is őt. Szeresd, és merj szeretni, kimutatni, átölelni, mások előtt felvállalni - de leginkább merj önmagad lenni.
Nem akkor kell megijedni, amikor egy nő túl sokat törődik veled. Igen, rémisztő lehet. Kicsúszhat az irányítás a kezeid közül, mármint az érzelmeid felett... Na és aztán mi van? Nem élhetsz jégcsapként egy életen át. Elfogadhatod, vagy nem. De nincs olyan, hogy kérek is meg nem is. Jövök, ha elfogy és épp más nem adja meg, de egyébként meg magas ívben elkerülöd. A szeretet nem játék. Nem szórakozhatsz vele kényed kedve szerint. Akkor kezdhetsz el igazán aggódni, ha már magas ívről tesz rád, és még véletlenül sem közeledik. Akkor aztán kapálózhatsz, lehet, hogy késő lesz.
Szerelem. A napokban rájöttem valamire. Az ember csak akkor szerelmes, ha valami elérhetetlen után vágyódik. És most nem a plátói szerelemre gondolok. Az más. Arra gondolok, amikor nem tudod megfejteni a másikat, nem tudod ő mit gondol, mit érez, de azt tudod, hogy van valami. Aztán mégsem történik semmi. Eltervezel valamit, megálmodsz pillanatokat találkozásokat, mondatokat, vallomásokat, csókokat, öleléseket, és nem történnek meg. Soha sem az történik, amit eltervezel. És ilyenkor mit érzel? Hatalmas csalódást. Összetörsz, lehet, hogy nem tudatosan, de folyton csak ezt kérdezed magadtól és az élettől – miért nem történik meg végre egyszer úgy, ahogyan én elterveztem. Annyira boldoggá tenne. De ez nem az élet. Az élet kiszámíthatatlan, soha nem tudhatod mi a terve, egy biztos: nem az, amit te elterveztél. Ne tervezz. Semmi értelme, csak magadat kínzod vele. És addig is, élj a pillanatnak, mert hidd el, előbb, vagy utóbb mindenre fény derül, lehet, hogy hetekkel, lehet, hogy évekkel...
!!!
SOHA, egyetlen percre se mondj le arról, amire igazán vágysz. Ne foglalkozz azzal, hogy mennyire lehetetlen, hogy mennyire nem látod az utat, mert azt hiszed, hogy valójában nincs is.. Ne törődj a körülményekkel, hajítsd őket magad mögé, ne figyelj rájuk. A te dolgod csak az, hogy tedd azt, amit érzel, és menj a szíved után. Csináld, ha fáj, csináld, ha nem megy, ha akadályokba ütközöl, ha megállás nélkül hibázol, akkor is, ha mindenki kinevet, akkor igazán - hiszen ahol ennyi akadály van, ott valaminek lennie kell. Nincs olyan, hogy valamit nagyon szeretnél, és azért, mert más azt mondja, hogy nem lehet, te elhiszed neki. Csak az van, hogy a legnagyobb természetességgel hiszel magadban, abban, hogy megéri dolgozni érte, mert az út majd kirajzolódik magától - csak meg kell tanulnod hinni ebben. ( Forrás: Oravecz Nóra )
Amikor valaki anélkül ad, hogy adni akarna, valójában valami olyan történik, amire épp szükséged van, csak még te sem tudsz róla. Valami olyan áramlik feléd, amit eddig megfogalmazni sem tudtál, csak érezted, hogy szükséged van rá. Nála az eszköz, abban a pillanatban ő tudja betölteni az űrt, azt a valamit, amire abban a pillanatban a leginkább szükséged van. Elzárhatod az utakat, becsukhatod a kapukat, maradhatsz egy helyben, és kimaradhatsz abból, ami épít: a varázslatból, a csodákból, amik bizony csak azok életébe kopogtatnak be, akik nyitottak rájuk. És tényleg: a legnagyobb mélypont után jutsz a legmagasabbra. Ha megvívod a csatád, azt, ami a földre taszít, akkor valami igazán nagy élményt kapsz cserébe. Valamit, ami ha valóban előre eltervezett, akkor fent valaki már rég tudta, hogy te bizony azzal a nehézséggel is megküzdesz, amiről pár hete még azt gondoltad, hogy maga alá gyűr. Valójában talán nem is a győzelem tesz boldoggá, hanem a jutalom, amit visszaigazolásként kapsz, ...
Bármikor új életet lehet kezdeni. Bármikor eldöntheted, hogy a legtöbbet hozod ki magadból. Csak el kell kezdeni, neki kell látni, és tudnod kell, hogy mi a cél. A boldogságért meg kell tenned. Azért, hogy szerethess, hogy merj szeretni, és azért, hogy szeressenek, hogy elfogadd. Kiiktatni fájdalmakat, görcsöket, hitetlenséget, bizalmatlanságot csak úgy lehet, ha mersz szeretni, ha mersz nyitott lenni, a pillanatban maradni, és kihozni abból a legtöbbet még mielőtt az első akadálynál lelépnél.
Ne az kelljen, aki betoppan, majd hirtelen őrülten szeret, hanem az, aki nem tud és nem is tudott élni nélküled, hiszen utóbbi minden mosolyodtól erősebbnek érzi magát, az, aki meg őrülten szeret valami olyanhoz ragaszkodik betegesen, amit most lát. Valamit, ami felcsillant előtte, de lehet, hogy egy év múlva már sehol sem lesz. Meglátja a csatáidat, és elsétál, hiszen mást képzelt el. Vágyj arra, aki ismer. Aki látja azt, aki vagy. Azt, aki nem törődik az álcáiddal, aki könnyedén átsiklik rajtuk, mert tudja, hogy nincs jelentőségük, és az, ami vagy valójában mögötte van. Ne vessz el a lángokban. A lángok jönnek, fellobbannak, de van, hogy a fényük nem tart túl sokáig, vagy hirtelen kialszik. Vágyj valamire, ami tölt egy életen át. Valakire, akitől többnek érzed magad, hiszen a szerelem elmúlik, de a teljesség, amit a másik miatt érzel, az bizony örökre megmarad. ( Oravecz Nóra )