Elképzelem,
mit érez két ember, mikor hosszú évek után találkoznak. Azelőtt
sűrűn érintkeztek, tehát azt hiszik, azonos tapasztalat, azonos
emlékek fűzik össze őket. Azonos emlékek? Itt kezdődik a
félreértés: nem azonosak az emlékeik; mindketten két-három
szituációt őriznek a múltból, de ki-ki a sajátjait; emlékeik
nem hasonlítanak; semmi közük egymáshoz; még csak mennyiségileg
sem mérhetők össze: egyikük jobban emlékszik a másikra, mint
viszont; nem csupán mert az emlékezőtehetség egyénenként
különböző, hanem, mert nem egyformán fontosak
egymásnak.
Népszerű bejegyzések ezen a blogon
Eljött a nap, mikor azt hiszed lemondok rólad. Ezért elmondok egy titkot, hátha megnyugtatja a kis szívedet. Te vagy a legféltettebb titkom Nihan. A szívem helyett te tartasz engem életben. És a napok, amiket veled töltöttem és a levegő, amit lélegzem maga a te illatod. Ezek után úgy gondolod, hogy el tudnálak felejteni téged? Soha nem lennék rá képes. Egy részed mindig velem lesz, hogy életet leheljen belém. Jusson eszedbe, hogy mennyire szerettelek, hogy eggyé forrtam veled és hogy soha nem választhatnak el tőled. Ez a szerelem volt maga az életem. És ha a szememben már nem látod ezt a szerelmet, akkor tudd, hogy az a Kemal, aki voltam halott. Meg kellett ölnöm őt, hogy tovább szerethesselek. Meg kellett ölnöm. Ne sírj, ez így jó. Én vagyok a madár és te vagy a szél, de nem kelhetek szárnyra többé.
A boldogság bennünk, általunk születik meg. Egymás által. Egyedül, egymagadban hiába próbálsz boldog lenni. Ehhez szükséged van a másikra. Nem azért, hogy ő boldoggá tegyen. Hanem azért, hogy te boldoggá tedd. És ha ő boldog lesz, te is azzá válsz. Általa. Miatta. Tőle. És önmagadtól. Vagyis, kettőtöktől. Mert a boldogság maga az örömszerzés. És ez csak együtt lehetséges. Vele.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése