Elveszíteni
valakit… Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat,
embereket, csak a halál vehet el tőlem örökre. Pedig sokkal
kevésbé drámai módon is elveszíthetünk valakit, ha eljön egy
pont, és megszakad valami. És onnantól fogva nem beszélünk vele,
nem az ő mosolyával ébredünk minden reggel, nem érinthetjük meg
szabadon minden porcikáját, és nem legeltethetjük rajta a
szemünket. Soha többé. Ez a fajta elválás is ugyanolyan végleges
tud lenni, mint a halál. És ugyanúgy fáj.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése