Az egyik legutálatosabb dolog a világon a búcsúzkodás. Gyűlölöm. Amikor ott állok, mint egy csokijától megfosztott óvodás, és könnybe lábadt szemekkel nézek a másik után, mintha ő tehetne mindenről. Arról, hogy mennem kell, vagy, hogy mennie kell. Talán az egyik leggyötrelmesebb érzés az, amikor neked kell búcsúznod. Gomb nagyságúra szűkül a gyomrod, mert tudod, azok az emberek, akik eddig az életedet jelentették, most hirtelen fizikai valóságukban eltűnnek, ám virtuálisan továbbra is őrséget állítva őriznek, hogy nehogy bármi bajod essék. Hogy még véletlenül se dőlhessen össze a várad, amit olyan nagyon nehezen építettél fel.