Van
ez az érzés. Mikor érzed, hogy valaminek vége, vagy valami el fog
kezdődni - nem tudod mi, nem tudod miért, csak érzed, hogy egy
korszaknak vége. És furcsán nem találod a helyed az otthonos
környezetedben, üres vagy, és a gyomrodban motoszkál a
nyughatatlanság. Aztán csak úgy élsz tovább, és apró célokat
találsz magadnak, amik elvezetgetnek az ösvényeden.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?

Megjegyzések
Megjegyzés küldése