(...) arra gondolok, mennyire kételkedtem benned, meg
ebben az egészben, hogy kerestem a hibákat, a tökéletlenséget,
aztán meg rájöttem, hogy épp így tökéletes minden, hogy
valójában saját magamtól féltem, meg attól, hogy ha újra
kötődöm, te csúnyán összetörsz. Végül meg begyógyítottad a
sebeim, nevetést csempésztél a napjaimba és megtöltötted
lényeddel a szívem - lassan, csendben, kedvesen. És már mindenhol
vagy: a város macskaköveiben, a mozgólépcsőkben, a botlásaimban,
a szavaimban, a szobám polcán egy bögrében - mindenben. Szóval
ölelem magamba ezt az érzést, két kézzel, szorítva, meg téged
is az apró kezeimmel ha mellettem ülsz. Nézem a szemed, meg a
furcsa pontot benne, forgatom a kezeid, remélve,hogy az ígéret
szerint, majd nekem játszol először valamit zongorán és
szimatolom az illatod szótlanul. (Forrás: Lámpafény romantika)
Népszerű bejegyzések ezen a blogon
"...a szerelemre nincs garancia. De az elmúlt utazásaim alatt megértettem, hogy ebben az életben csak az számít, hogy keressük meg a boldogságunkat, és tegyünk meg érte mindent. Mindegy, hogy ki mit mond, mindegy, hogy ki néz hülyének, vagy eszementnek, teljesen mindegy. De ha a szíved után mész, akkor van esélyed a boldogságra."
(forrás)
(forrás)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése