Legszívesebben képekbe zárnám a látványt, amit elképzelek, mert a szemem felfogni nem képes. Dobozba zárnám az illatot, ami az illúzióhoz kapcsolódik amit jelenleg képzelek, mert az orrom néha megtéveszt. Bár, most elrejt a négy fal és bezárul a kis szoba, a falakon néma fotókba zárt képek és emlékek sorozata.. Térképen újabb piros pont bukkan fel, egy újabb felfedezett hely, valami új, valami más, amitől mégis több leszek valamivel. Rezzenéstelenül hagyom, hogy fogva tartson valami. Szükségem van valakire, akivel napokra sem tudnék betelni. Halkan csattanna el minden lopott csókunk, már nem kell, hogy kitárulkozzunk a világnak. Tudjuk, hogy a világot mi jelentjük egymásnak. Füzet sarkába írnám az ölelések számát, és egyre inkább hiányosnak érzem magam nélküled. Vajon tényleg, túl gondolom? Vagy tényleg tud olyan fontos lenni valaki, aki a világot jelenti? Szeretnék valakivel, csak úgy botorkálni a bevásárlóközpont sorai között.. Aki csak úgy nyom egy random homlokpuszit. Akinek a kezeit forgathatom méregethetem az enyémhez, nézegetni, szorítani. Szeretnék csak ülni és fagyoskodni egy padon, nézni a rohanó tömeget és érezni, hogy mi már nem rohanunk. - Megérkeztünk egymáshoz. Szeretni valakinek a lelkét, de legjobban a szívdobbanásait. Erre vágyom. (яékus.*)