Csak a szemed nézem. Felfal, kíváncsiskodik, simogatva végigpásztáz, s közben magamat látom benne. Már nem riaszt meg. Már nem vagyok szégyenlős sem, nem takarom el se a bokátlan lábam, se a konyhásnéni karom, de még a hasamat sem mert tudom, hogy így szeretsz. Az apró hibáimmal. Ezekben látod meg a szépségem, mert talán nekem a hibáimban rejlik az is. Egy puszi ide, még egy oda, libabőr fut a karokon s már a szemeid is mosolyognak, tudod is meg érzed, hogy mi a jó nekem. Szeretem már ha nézel. Szeretem látni, amit érzel a szemedben, az arcodon. (Forrás: Cseresznyeszem)