Párnákba zárt, halk sóhajok őrzik a tegnap este emlékét. A takaró és a lepedő rejtik magukba a reggelt. A redőnyök álmos repedései szemérmesen kukucskálnak s én az érzést őrizgetem azóta is magamban. Érzem a libabőrt felidézve a tenyered nyomát a hátamon, bőröd a bőrömön - a testek fedésben - izzadt homlokod nyomod az enyémhez s a hajadba túrok. Szoros ölelések és apró simogatások - ziháló lélegzeted még most is fülemben hallom. A félhomályban mosoly húzódik a szádon, s én egy férfit látok benned - olyan igazit - érzékit és gyöngédet. Megosztom magam veled, s Te velem magad - furcsa ilyen sebezhetőnek látni - szóval megadtuk magunkat, egymásnak, s azóta valami furcsa csillogás van a szemedben, hevesebb dobogás a bordák mögött s már kifejezni sem tudom, hogy mennyire szeretlek. (Forrás: Cseresznyeszem)