Szerintem kétfajta szerelem létezik. Az egyik akaratunkon kívül kerít a hatalmába, a másikat pedig mi magunk hívjuk életre. Az, amelyik kéretlenül toppan be, testi tünet, mint valami betegség. És ahogy a betegség is, legyengíti az embert. Olyan szerelem az, amely meggyötör, mert arra a kényszerre alapul, hogy a másikat birtokba vegyük, nem pedig arra, hogy szeressük és tiszteljük. De az a szerelem, amelyet mi magunk keltünk életre - amely két ember közös döntéséből születik -, az napról napra nő, és egyre erősebb lesz. Olyan, mint a tűzhely lángja, amelyet életben kell tartani, hogy főzzünk rajta, meg hogy melegen tartsa a házat, de nem engedhetjük addig tombolni, míg porrá nem égeti az egész várost, ahogy azt a nagy londoni tűz tette. De az ilyen szerelemhez két ember kell. Egyedül nem megy.