Ostobán kényszerítem magam, hogy emlékezzek a nevetésedre. Vagy mikor együtt aludtunk, akkor az hogy kezdődött? Ki mondta, hogy majd ő fekszik a fal mellé? Ki mondta? Egyáltalán ki rendezte meg? Kit kellene megtartanom, és kit örökre száműznöm. Aki belevetett a karjaidba egészen biztos, hogy sejti a választ. Ugyanazokat a köröket futom. Visszanézve már minden sokkal kiábrándítóbb. És pontosan a feladás képtelensége ejt rabul. A szív dobbanások minőségén akarom lemérni, hogy te vagy-e az? Persze nagyot csalódnék, ha mi egymásnak lennénk rendelve. Csak ne stagnáljunk már légy szíves.