...a boldogság reggelre összetört, és én nem ragaszthatom meg. Nem tudom visszafordítani az időt. Nem tudom megváltoztatni az eseményeket. Ha a jövőben bármit is teszek, az soha nem fog már hatni a múltamra. Nem kívántam semmit. Mozdulatlan akartam maradni örökre. A mobilomból egyetlen szám szólt. Néha kizökkentett az egészből, mikor csend lett, és tudatosult, hogy újra kell indítanom. Ahogy az életem is. Mindennek mennie kell tovább, hiába nem akar a test mozdulni. Soha nem féltem ennyire. Soha nem volt ennyire kiszámíthatatlan az életem. Nem tudom, hogy mihez kezdjek nélküled. Ha mindenki elhagy. Ha már csak én leszek. Ha nem lesznek olyanok, akik megmentenek. Nincs varázsszó ez ellen. Nincs olyan csoda, ami meg nem történtté tenné az egészet. El kell tűrnöm, de arról még fogalmam sem volt, hogy hogyan, csak a mobilomhoz értek. Az élethez nem. Hozzád sem. Nem ismerlek. Még magamat sem. Aztán végül rájöttem, hogy valóban nincs nálam a megoldás. Nem tudom jobban átgondolni. Vannak dolgok, amik csak megtörténnek. Nem rajtam, vagy rajtad múlik. Az élet megfoszt a boldogságtól, ha akarod, ha nem. Kitépi a szívedből tövestől. Pontosabban néhány szikrát hagy, hogy még jobban fájjon. Hogy voltál boldog is.