De ebben a valóságban, már csak néha szólunk egymáshoz kedvesen. Már csak néha érzem azt, hogy milyen illata volt a bőrödnek. Az illatod nem őrizheti egyetlen adathordozó sem. Csak mások bőre esetleg. Majd. Meg a kétségek. A kétségbeesések. Az illatod télen, a mécsesek közt. Tavasszal a füstölők közt. Nyáron a sós víztől. Mikor a fény vakít. A kezemben pedig szétolvadt egy savanyú cukor. Bár akkor október volt. És különben is, a kibaszott jó memóriám. Meg a sokat emlegetett édes felejtés.