Három hónapja öleltél
utoljára, összefonódva. Karod súlya alatt feküdtem,
összehúzódva, mint egy apró állatka, aki retteg attól, hogy a
biztonság reggelre elmúlhat. Elrebben. A súlyt felváltja a
pillekönnyű semmi. A nem lét. Az, hogy nem vagy itt. S most a
hatalmas súly, ismét nehezedik, nyomja mellkasom, feszíti.
Belülről, vagy kívülről. Honnan is tudhatnám már. Az éjjel
elvesztette a tartalmát. A funkcióját. a teher, a fájdalom az új
súly. Melyet cipelek. Mely közel sem a biztonság nehezéke. Egy
vékony papír vagyok, hártyának tűnök. S a hiányod a szikla, a
nehezék. a feloldozhatatlan kötelék. Menekülnék előle, hozzád.
A hiányodtól egészen a szívedig. A belőled fakadó
boldogtalanságból, abba a boldogságba, amit szintén te tápláltál
belém. Mondd, hogy legyen helyem így a világban?
Népszerű bejegyzések ezen a blogon
"...a szerelemre nincs garancia. De az elmúlt utazásaim alatt megértettem, hogy ebben az életben csak az számít, hogy keressük meg a boldogságunkat, és tegyünk meg érte mindent. Mindegy, hogy ki mit mond, mindegy, hogy ki néz hülyének, vagy eszementnek, teljesen mindegy. De ha a szíved után mész, akkor van esélyed a boldogságra."
(forrás)
(forrás)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése