Tegnap
még bosszút akartál, azt akartad, hogy felhívjon, hogy rád
szoruljon, hogy szüksége legyen rád, tönkremenjen és kudarcot
valljon. Tudod, amíg ilyesmit érzel, addig a másik a messzeségben
örül, mert addig még hatalma van feletted. Amíg bosszút akarsz,
a másik örül a gyengeségednek, mert a bosszúvágy az egyfajta
megkötöttség. De eljön a nap, amikor majd felébredsz, s
észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem zavar az sem, ha
szembejön az utcán. Ha telefonál, beszélsz vele, ha kérdez,
válaszolsz, ahogy azt illik. És ezekben többé nincs semmi görcsös
és fájdalmas érzés. És nem érted mi történt. Már nem akarsz
bosszút. Rájössz, hogy az egyetlen és tökéletes bosszú az,
hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem
jót, és már nem tud több fájdalmat szerezni neked.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése