Soha, soha ne ragaszkodj olyan valakihez, aki nem becsül meg téged. Olyanhoz, aki már elmúlt. Olyanhoz, akivel kihoztátok a maximumot kettőtökből. Te is megérdemled a boldogságot. Az őszinte, odaadó, lángoló szerelmet. Az évek múlva is létező tiszta szeretetet. Érezned, tudnod kell, hol van az a pont, amikor nincs tovább. Mikor már nincs „mi”. Csak „te” meg „én”. Külön, külön. Ez a pont mindig, mindenkinél, minden életszakaszban, kapcsolatban és helyzetben máshol van. Azt kell észrevenned, hol van a határ a magabiztos, összeszedett, jól átgondolt harc, és az elkeseredett, reményveszett, izzadságszagú küzdés között. Tudom, nehéz felismerni ezt a vonalat, de mikor megérzed, azonnal lépj tovább. Hagyj abba mindent! Engedd el! Hisz aki hozzád és az életedbe való annál nem számít sem idő, sem tér, sem távolság. Semmi. Ő akkor is ott lesz. Később. Máshol. Valahogy. Akárhogy. De újra jelen lesz. Aki pedig nem neked való annál hadakozhat, viaskodhatsz, taktikázhatsz kifulladásig. Soha nem lesz a tiéd.