Elfogytak a szavak. Te szó nélkül tűntél el az életemből, és én ezt szó nélkül fogadtam el. Csak néztem utánad a messzeségbe, figyeltem őszinte mosollyal, ahogy egyre távolabb sodor téged tőlem az élet. Élveztem az egyre apróbb alak látványát a szemeim előtt, éreztem az új illatot, a változás illatát, mert minden, ami a kettőnk tulajdonában volt, az hirtelen eltűnt, elveszítettünk minden szépet, már nem jelent semmit, semmit nem érzek már, szenvedélyt sem, se fájdalmat, csak azt kívántam, bárcsak ki tudnám neked mondani még legalább egyszer azt, hogy hiányzol, vagy hogy ne menj el vagy hogy szeressük még egymást kicsit. Hazudni akartam magamnak és neked is, de már nem tudok érezni. Könnyek nélkül engedlek el és hagylak magam mögött úgy, hogy soha többé nem kívánlak majd vissza a kis világomba, mert újraálmodom, újat álmodok.