Nem is olyan régen történt egy hatalmas törés az életemben. Akkor azt gondoltam ezt soha nem élem túl, annyira fájt. Aztán teltek múltak a napok és a hetek. A dolgok tisztultak, a fájdalmak egyre csak távolodtak. Elengedtem, megbocsájtottam. Magamnak, neki, kettőnknek. Mostanra ő is csak valaki, aki része volt az életemnek. Aki adott, akinek adhattam. Akitől tanulhattam. De legfőképpen az elválásból okultam. Megváltoztatott, megerősített. Egyesével raktam össze széttört szívem ezer apró darabját. Már újra dobog. Bár soha nem lesz a régi, de talán ez nem is baj. Elvesztette kislányos naivitását. Már nem bízik, már nem remél. Csak él. Elvárások nélkül, tisztán. De látom, hogy jobb nem is történhetett volna velem: szív-, ész- és lélektakarítás. Felújítás. Kell az ember életébe, hogy utána máshogy lásson, érezzen mindent.