A
csend lepedőjébe burkolózva próbálok emlékezni... Egyszer volt
valaki, akiről hosszú ideig azt hittem, megtanított látni a
sötétben, járni a felhők tetején, félelem nélkül megállni a
szakadék szélén. Ma, amikor tekintetünk a megszokástól unottan,
fénytelenül találkozik, gyakran eltűnődöm a miérteken. Miért
félek bekopogni egy ismeretlen ajtón? Miért ..
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése