Nem
tudom mi lenne a helyes. Csak annyit tudok,hogy őrülten hiányzik.
A fejfájást már nem csillapítja a kávé és a reménytelenséget
nem űzi el a reggeli napsugár. Már nem csak éjjel hiányzik,
nappal is kínoz. Múlnia kéne, lejárt a fájdalom szavatossági
ideje mégis itt van. Az elmém legkisebb zugába, egy kis idegbe
tép,tőr,karmol. De próbálkozok, hazugság következik, nem
gondolok rá.
...hogy léptél túl kettőnkön? hogy mondtál le rólunk? Tudom, hogy ezt kéne tennem, de nem tudom hogy csináljam. Nem tudom hogy felejtselek el. Képtelen vagyok. Azt mondják felejteni áldás. Te is így gondolod? (...) Hogyan is felejthetnélek el? Amikor a szívemben élsz. Minden emlékem te vagy. Miattad vagyok az aki vagyok. Tudom, hogy te is érzed. De nem számít, bármit is teszek el kell hogy felejtselek. De ha már nem leszel velem, önmagam maradhatok? Vagy örökre elveszek?

Megjegyzések
Megjegyzés küldése