boldogtalan varázslat.

A szerelem fáj. Néha úgy érzed, mintha ez lenne a legjobb dolog a világon. Biztonságban érzed magad tőle. Elfelejtet veled mindent, mintha újrakezdenél mindent. De a szerelemtől érezheted úgy, mintha nem tudnád magad irányítani. Félhetsz. Mintha addig enne téged, amíg semmi nem marad belőled. A szerelem tényleg szívás.

Jövő héten ilyenkor úgy fog tűnni, mintha egyetlen pillanatot sem töltöttünk volna együtt. De most úgy terült el előttünk a hétvége, akár a csillagokkal teli égbolt és nem akartam arra gondolni, hogy mi lesz ezután. Az csak tönkretette volna. Csak az itt és most számított.

Tudjátok imádom látni a szerelmet. Azt, ami igazi, amiben lehet hinni, bízni, kitartani. Amiért érdemes harcolni. De kevés ilyen van. Olyan ritkán látni, és ilyenkor feltölt. Hiszek a szerelemben, abban az érzésben, amikor megdobban a szíved, máshogy, mint eddig, és utána már csak erre képes, ha a másikra néz. Elvarázsolt élet ez – az ő életük. Tele szeretettel, mosollyal, és igen, nehézségekkel. De csinálják és nem adják fel.

Ideális esetben az Igazi olyan személy, akiről úgy gondoljuk, hogy büszkék lennénk rá, hogy ő a társunk, és ő is büszke lenne ránk. Olyan, aki által még jobban önmagunk lehetünk, mert ahelyett, hogy megfelelési kényszert vagy szorongást éreznénk mellette, inkább feloldódunk és meg merjük mutatni önmagunkat. Olyan valaki lehet erre alkalmas, aki valóban érdeklődik irántunk, és aki minket is érdekel.

És lehet hogy egész életedben küzdeni fogsz valamiért,amit nem érsz el. Mint például a boldogság. Sosem kapjuk meg teljesen,mert mindig lesz egy részünk ami elégedetlen.

Köszönöm... Akkor is, ha szerinted fölösleges. Sérülések százait hordozom magamban, miközben úgy kell tennem, mintha én lennék a világ legboldogabb embere. Ma legalább úgy éreztem, hogy valaki kézen fog, és azt mondja: nem vagy egyedül. Úgy éreztem, hogy szeretnek, hasznos, fontos vagyok.

Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak egyetlen egy mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot. Találd meg azt, akitől a szíved mosolyogni fog.

Relatív dolog, hogy kinek mi a szép. Az én szememben az a szép, aki szépnek érzi magát, és úgy is viselkedik. Általában különben azt tartom szépnek, ami nem szimmetrikus. Pedig a világ azt kommunikálja, hogy legyen szimmetrikus alakod, arcod, orrod, hajad, ruhád. De szerintem magadhoz képest kell jól érezned magad.

Ha szerelmes vagy, még álmodni sem tudsz magadnak valakit, akit jobban, mélyebben és erősebben szeretsz, mint Őt. Ha álmodnál, csakis Őt álmodnád. Az igazi szeretetben ugyanis az élet valósága és a lélek valósága egybeesik. A szeretetben fedésbe kerül az eszményi és a reális. Behunyod a szemed, s Őt látod. Kinyitod, s Őt látod. Elalszol, s Vele álmodsz. Nincs jobb és vonzóbb és ismerősebb, mint Ő.

Átölellek... két karomat köréd fonom, magamhoz húzlak, szorosan átölellek. És átölelem beléd az érzéseimet. A szívem dobbanását, a lelkem rezdülését, az életemet. A vágyaimat, álmaimat, egész lényemet. Átölelem. Beléd. És átölellek. Téged. Magamba.

Szeretlek csak téged mindig téged egész életemben te vagy a levegőm a szívverésem a végtelen vagy benne te vagy a szemem elé táruló tenger (...) te vagy a nappalom és az éjszakám és az aszfalt a talpam alatt és a sál a nyakam körül és a bőr a testemen és a csont a bőröm alatt és a hajóm és a reggelim és a borom és a barátaim és a reggeli kávém és a képeim és a képeim és a nő a szívemben és a nő a nő a nő.

Én az a fajta vagyok, aki tettlegesen és szóban is igényli a szeretetet. Ha én szeretek valakit, akkor az ölelésére van a legnagyobb szükségem. Számomra ez olyan fajta kommunikációs “eszköz”, ami sosem megy ki a divatból. Enélkül alig élek. Minden nap szükségem van rá. Adni és kapni egyaránt.

Nekem nem kell jobb. Nem kell más. Nem is érdekel, ha van más. Más, aki jobb. Nekem Te kellesz. Akkor is, ha jobbat is kaphatnék. Akkor is, ha már csak könnyeket okoznál. 

Akkor is csak úgy tudtam elaludni, hogy az arcát magam elé képzeltem. Aztán lassan rájöttem, hogy nekem tényleg Ő az egyetlen.

Kimutatni a szerelmem olyan érzés , mint ugrókötelezni . Egyszerre félek attól, hogy vagy túl gyorsan vagy túl lassan ugrok. Nem akarok elesni , de érezni akarom az extázist .

Érezte, ahogy (...) ajka az övéhez ér. És... ennyi volt. Minden kérdésére választ kapott, minden félelme lecsillapult, minden kétsége megszűnt. Amit ekkor érzett, nem egyszerű szenvedély volt, hanem horzsoló gyengédség, és olyan erős szerelem, hogy belül beleremegett. Hazatért. Ide tartozott, és végre idetalált. Vele... otthon volt.

Találkozik két ember, akik mások számára teljesen hétköznapiak, átlagosak, jelentéktelenek. De egymás számára cseppet sem azok. Mert van valami megfoghatatlan dolog, kisugárzás, varázslat, ami rendkívülivé teszi őket egymás szemében. Hogy amit a másiktól kapnak, az számukra csoda, kellemes érzés. Bármi legyen is az.

Talán a szerelem csak akkor jön, ha nincsenek benned elvárások. Ha nem akarsz, ha nem képzeled el, hogy milyen lesz, csak hagyod, hogy megtörténjen. Van még tovább, van még több is annál, mint amit el tudsz képzelni. Van, létezik, csak merned kell megnyitnod magad és befogadni, elfogadni, érte nyúlni, és bizony viszonozni. Azt is tanulni kell. Merni ugyanazt az élményt adni a másiknak, amit ő ad, és bízni benne, hogy arra van szüksége, amit kap. Ez az igazi kihívás. Adni és kapni. Hasonlót, ugyanazt, érzéseket, törődést.

Te sokkal jobbat érdemelsz. Olyasvalakit, aki a szíve minden dobbanásával szeret téged, aki állandóan rád gondol. Olyasvalakit, aki mindennap, minden percben csak arra tud gondolni, hogy vajon mit csinálsz most, hol lehetsz, kivel és vajon jól vagy-e. Olyan emberre van szükséged, aki segít elérni az álmaidat és megvéd a félelmeidtől. Aki tisztelettel bánik veled, szereti minden porcikádat, különösen a hibáidat. Olyan valakivel kéne együtt lenned, aki boldoggá tud tenni, igazán boldoggá, felhőtlenül boldoggá. Azzal az emberrel, akinek már évekkel ezelőtt meg kellett volna ragadnia a lehetőséget, hogy veled lehessen, ahelyett, hogy megijed és nem meri megpróbálni. De már nem félek. Végre itt van egy esély számunkra. Ne féljünk többé, vágjunk bele. Megígérem, hogy boldoggá teszlek.

A kötődés hirtelen, váratlanul bukkan fel az életedben, mégis tudod, hogy ez valami fontos. Olyan, mintha ezer éve ismernéd az illetőt.

Ő a részem. Nélküle üres az ágy, ízetlen az étel, unalmas a film. Tudok mással nevetni, mással enni, mással szeretkezni, de vele vagyok otthon, bárhol is legyünk a világban.

Keresni foglak, ezer világon át és tízezer életen át, míg meg nem lellek.

A nagy boldogság nem mindig foglalható szavakba. A beszéd néha elszürkíti az élményt. Mindannyian éltünk már át ilyen pillanatokat. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor tekintetünk a másik lelkébe mélyed, amikor egyetlen gesztusából megértjük a másikat, amikor egy mosoly vagy egy kinyújtott kéz elmélyíti a közös élményt. Egy csöndes, boldog erdei séta, az együtt látott naplemente, az ébredés egy csodálatos éjszaka után vagy mások társaságában, a lélek szótlan, de annál beszédesebb, az adott pillanatban csakis kettőnk számára érzékelhető megnyilvánulása. Amikor a hallgatást betölti az összetartozás érzése, akkor valami nagyszerű dolog megy végbe két ember között. A lélek tudja, hogy minden rezdülése olyan, mint a másiké, hogy egyformán éreznek, és egyformán látnak. Érzi, hogy elismerték és megértették.

- Min mosolyogsz? - rejtem el előle a mosolyom. - Megnyugtatsz. Jó érzés. 

Szeretem a mosolyát, a haját. Szeretem a térdét. Szeretem azt a szív alakú anyajegyet a melle fölött. Szeretem azt, ahogyan néha megnyalja az ajkát, mielőtt megszólal. A nevetését. Az arckifejezését, amikor alszik. (...) Szeretem, hogy miatta azt érzem, hogy minden lehetséges, vagy valami hasonlót, hogy érdemes élni.

Reményt adtál. Élni, szeretni, mosolyogni. Rájönni, hogy milyen lényegtelen és felesleges sok minden, hogy nem számít mások mit gondolnak rólunk - úgysem valós. Arra, hogy úgy érezzem sosem szabad feladnom, menni, menni és mennem kell tovább, mindent beleadni, nem összeomlani, bármi is történjék, erősnek maradni akkor is, amikor a legnehezebbnek tűnik. Te segítettél rájönni arra, hogy én ki is vagyok, milyen erős is vagyok valójában. És ezzel reményt adtál úgy igazán élni is! Amit köszönök, és amiért nagyon hálás vagyok!

Mindenki akar egy lángot, de senki nem akar megégni. 

Egy dolog úgy elszaladni, hogy van, aki fusson az ember után. Egészen más dolog egyedül rohanni a semmibe.

És aztán másnap reggel, ott az üres játszótéren ülve értettem meg. Ahogy a párát töröltük le a padról, ahogy a pocsolyák megtörték az első napsugarakat. Ahogy átjárt minket a fény. És a kesernyés félelem, hogy van mit veszítenünk. És nem akartam. Mindennél jobban meg akartalak tartani. Bármit megtettem volna, csak ne mondj egyetlen olyan szót se, ami késként érkezne a gyógyulófélben lévő szívembe. És nem mondtál. Nem is akartál. Ekkor értettem meg, hogy mégis szükségünk van valamire ebben a világban. Egy társra, olyan igazira. Aki néha nem úgy működik, mint szeretnénk, pontosan attól, mert igazi. És éppen ezért csodás. Hogy lélegzik, hogy fogod a kezét, és önálló életet él. Nem olyat, amit te elvárnál tőle. És aztán már tudtam, hogy minden a helyén van. Minden a saját kis medrében folyik. És persze nem mindig könnyű, de pont ettől szép. Mindig lesznek üres napok. De mindig el kell indulni, az álmainkért, mert ez az egy számít. ( Forrás: Gipsz égbolt )

Semmi sem tart örökké, de valami különleges tarthat egy életen át.

M inden békés és nyugodt. Elrejt a kis szoba a külvilág elől. Még mindig a legjobb érzés melletted elaludni, hallgatni a lelassult lélegzeted, a szabályossá csitult szívdobogásod, a szuszogásod, a homlokomat a tiédhez nyomni, elveszni az ölelésedben vagy félálomban észlelni, hogy épp betakarsz - aztán reggel egy homlokpuszira ébredni. Ilyenkor mindig azt érzem, hogy semmi sem lehetne tökéletesebb vagy szebb a "most"-tól. mikor a kezem a mellkasodra teszed: érzed? - kérdezed, én meg csak mosolygom, hogy hetek óta figyelem, ahogy a szíved ütemtelenül kalapál odabent a mellkasodban, mikor veled vagyok. Este vagy a legaranyosabb. mikor fürdeni készülsz, fogat mosol, a csapzott hajaddal, a kockás nadrágodban a lámpa halvány fényében. Hátad, mint egy hatalmas térkép, két tenyeremmel fedezem fel minden porcikáját, aztán te az enyémet, a gerincvonalam mentén. szíveket rajzolsz ujjaiddal a derekamra, aztán egyre bonyolultabb formákat, én pedig csak fekszem a mellkasodon és próbálom...

Figyelmeztetlek, nem leszek jó ebben. Virágot hozni, fogni a kezed. Valószínűleg a születésnapodat is elfelejtem. De ha ezt valakivel végigcsinálom, az csak te leszel.

Szerintem az igazi szerető adni akar. A szerelem lényege nem az, ki mit kap. Nem könnyű kitalálni, mi jó a másiknak. Sokáig tart, míg rájövünk, de megéri.

Szünet nélkül bámultuk egymást. Ő elmosolyodott majd tudtam,hogy minden rendben van. Életemben először biztonságban éreztem magam. Életemben először teljesnek éreztem magam. Nem könnyebbültem meg, mert tudtam,hogy nehéz lesz. Mindenben különböztünk,de egy dologban teljesen egyformák voltunk. A másikért éltünk. ( Forrás: Lendület )

A levél nem elég... a telefon sem. Csak a találkozás. Mert kell a közelség, az érintés, a mosoly, kellenek a szemek. Kellenek ezek a pillanatok, a találkozások. Hogy a lélekben megrajzolt képet a valóságban tudjuk kiszínezni, hogy az álomba beköltözzön a valóság, hogy az ünnepnapok mellett meglássuk a hétköznapokat is. A Másikat.

Túl a 600.000-es oldalmeg- jelenítésen!! Köszönöm mindenkinek! ♥♥♥

- Tudod, hogy mondják... ha szeretsz valamit, útjára engeded. - Mi lesz, ha nem jön vissza? - Van, ami visszajön, van, ami nem. (...) Én mindenesetre mindig vissza fogok jönni hozzád. - Te nem ragyogsz. (...) - De igen, ha veled vagyok.

Egyszóval aki effélét próbál, a poklot és mennyországot szívében hordozza.

Tudom mire vágyom és azt is, hogy kitől. Valakitől, aki nem ígérgeti a csillagokat, mert tudja, hogy jó helyen vannak ott, ahol vannak. Aki ígéretek helyett tettekkel bizonyít. Sőt bizonyítania se kell. Elég, ha jön és megrengeti a világomat. Őt akarom. Az elsöprő, tökéletes elérhetetlent. Mert tudom, hogy nincs olyan, hogy elérhetetlen. Csak olyan, hogy piszkosul nem passzoltok össze, de azt pedig csak akkor látod át tökéletesen, amikor olyasvalaki mellé kerülsz, akivel pedig nagyon is. Tudod, mint a borsó meg a héja.

Az emberek jó része azért megy el a boldogság mellett, mert reménytelenül a múltban él, rágódik elveszített szerelmeken, boldog vagy boldogtalan emlékeken, elszalasztott lehetőségeken. S közben nem jönnek rá, hogy a múlt halott idő, semmi értelme belekapaszkodni. Elmúlt. Megtörtént. Nem lehet megmásítani. Menni kell tovább, előre, s inkább tanulni a hibákból. De ugyanilyen butaság a jövőnek élni. A múlt már nem számít, a jövő pedig még nem. Sosem lesz az az ember boldog, aki mindig csak halogatja a saját boldogságát. „Majd boldog leszek, ha ez és az leszek, elérem ezt meg azt.” Sosem lesz boldog, mert az ilyen boldogság mindig feltételekhez kötött. Tudom, miről beszélek, hiszen éltem én is így. Kötöttem én is a boldogságot pozícióhoz, anyagi javakhoz, szép lakáshoz. Hittem én is, hogy a kitűzött célok visznek majd a boldogsághoz. Nem is tévedhettem volna nagyobbat.

Olykor csak a Kedves hangja a fontos. Csak meséljen, meséljen, meséljen, csak hallhasd a hangját. Mert számodra az ő hangja a legcsodálatosabb hangszer, és ha beszél, az minden dallam közül a legszebb. Mert megnyugtat. Hallgatod, hallgatod, és teljesen elvarázsol. És ezt a hangot nem csak a füleddel hallod, hanem a lelkeddel is.

A Napfényt is sötét, hideg napokon tudjuk igazán értékelni. A közelséget is akkor értékeled, ha már volt távol is. És a jelenléte is akkor válik igazi értékké, ha már egyszer is hiányzott. Minden jót a rossz ismeretében értékelünk. Minden a rossztól válik jóvá.

Amikor felém hajol, különös melegség szűrődik át rajtam. (...) Csak a forró leheletét érzem a bőrömön. Nagyon finoman csókolóztunk. Éppen hogy csak, mintha nem volnánk biztosak benne. Csak az ajkaink érnek össze.

Két ember kapcsolatában sosem az akadályok számítanak. Hanem a szeretet. Ami az akadályokat is lebonthatja. Ha megélik. Mert az akadályok csak részei az életnek, amik folyamatosan alakulnak, és akár már holnap eltűnhetnek. A szeretet viszont örök.

Igen, lesznek napok, amikor legszívesebben feladnád, pillanatok, amikor mindent otthagynál, bizonytalan időszakok, amikor még te magad sem tudod, hogy mit érzel. De átvészeled. Mint ahogy mindent. Erősnek kell lenned, mert más nem lesz helyetted az!

Reményt adtál. Élni, szeretni, mosolyogni. Rájönni, hogy milyen lényegtelen és felesleges sok minden, hogy nem számít mások mit gondolnak rólunk - úgysem valós. Arra, hogy úgy érezzem sosem szabad feladnom, menni, menni és mennem kell tovább, mindent beleadni, nem összeomlani, bármi is történjék, erősnek maradni akkor is, amikor a legnehezebbnek tűnik. Te segítettél rájönni arra, hogy én ki is vagyok, milyen erős is vagyok valójában. És ezzel reményt adtál úgy igazán élni is! Amit köszönök, és amiért nagyon hálás vagyok!

Nem bírom, hogy nem érhetek hozzád akármikor.

És ahhoz mit szólsz, hogy jobban megrémít az a gondolat, hogy elveszítelek, mint az, hogy túl sokat leszünk együtt?

E lmondom mi számít - szerintem. Hogy ne keseredjünk meg. Hogy bátor szívvel éljünk. Hogy édes legyen az álmunk. Hogy bízzunk a jóban. Hogy ne csapjuk be magunkat. És hogy ne hibáztassunk másokat. Mert aki boldogtalan, annak senki nem oldhatja meg az életét helyette. Aki meg boldog, az igyekezzen másnak is adni belőle. ... Azt mondják, ott az otthon, ahol a szív. Igaz, de hozzáteszem: ott az otthon, ahol lehet szépen, szeretetben, boldogságban élni, vállalva azt, aki vagy, törekedve a közös jóra.

Ahelyett, hogy azért aggódsz, mit csinálsz, ha nem jön el, talán elkezdhetnél azon tépelődni, mi lesz, ha eljön.