boldogtalan varázslat.

Két olyan ember, akik szakítottak soha nem lehetnek már barátok, ha mégis, akkor még mindig szerelmesek, vagy sosem voltak azok.

És egy nap majd rájössz hogy vége. Hogy már nem üldöz a hiánya, az üresség. Már nem gondolsz rá 24/24 órát. Már nem rezzensz össze, ha meghallod a hangját. Már nem akarsz kinyírni minden egyes lányt akivel beszél, és nem nyomozgatsz utána, és lesed minden léptét, nem beszélsz folyton róla, és a szíved nem ugrik ki, amikor meglátod. Végül észreveszed azokat a hibákat, amiket a szerelem elfeledett. 

Képzeld el a remegést. Ahogy a szádba harapsz, hogy ne remegjen. Aztán képzeld el, ahogy másvalaki harap a szádba. Remegve. 

...a boldogság reggelre összetört, és én nem ragaszthatom meg. Nem tudom visszafordítani az időt. Nem tudom megváltoztatni az eseményeket. Ha a jövőben bármit is teszek, az soha nem fog már hatni a múltamra. Nem kívántam semmit. Mozdulatlan akartam maradni örökre. A mobilomból egyetlen szám szólt. Néha kizökkentett az egészből, mikor csend lett, és tudatosult, hogy újra kell indítanom. Ahogy az életem is. Mindennek mennie kell tovább, hiába nem akar a test mozdulni. Soha nem féltem ennyire. Soha nem volt ennyire kiszámíthatatlan az életem. Nem tudom, hogy mihez kezdjek nélküled. Ha mindenki elhagy. Ha már csak én leszek. Ha nem lesznek olyanok, akik megmentenek. Nincs varázsszó ez ellen. Nincs olyan csoda, ami meg nem történtté tenné az egészet. El kell tűrnöm, de arról még fogalmam sem volt, hogy hogyan, csak a mobilomhoz értek. Az élethez nem. Hozzád sem. Nem ismerlek. Még magamat sem. Aztán végül rájöttem, hogy valóban nincs nálam a megoldás. Nem tudom jobban átgondolni. Vannak d...

Szerintem fontos, hogy kiben mi van. Hogy kinek mi az útja, hogy rálépjen, hogy higgyen benne, hogy merjen lépni, és ne foglalkozzon azzal, ha valaki le akarja róla rugdosni. Egyszer kell kibírni, meg még egyszer, utána talán már sokkal könnyebb, harmadszorra meg már nem is fog érdekelni, hogy más mit mond. Az utad viszont annál inkább, amin a megérzéseid visznek előre. Nem kell más, csak hit abban, hogy amit érzel, az a tuti. Tudni, hogy nem okozhatnak csalódást. Igen, az elején rohadt nehéz lesz. Persze, mint minden. De aztán elkezd jönni a siker. Jön, és árad, és boldog leszel, mert az az út, ami a tiéd, azért van, hogy boldoggá tegyen. Csak merni kell magadévá tenni.

Valójában sohasem mondunk egymásnak búcsút. Mindig ott marad valami, egy pillanat, vagy egy emlék, ami még visszajöhet. Megérkezhet újra, és bekopogtathat kérdés nélkül, ugyanis az élet tartogat meglepetéseket! Az, aki még tegnap nem volt az életed része, ma már az lehet. És az, aki rég elveszett, még visszajöhet. Vannak szálak, amikről rég azt hiszed, hogy lezárultak, közben pedig nem... És ez azért van, mert az élet sokszor megmutat nekünk valamit, amire még nem vagyunk készek. Még nem értünk meg rá, de azt akarja, hogy lássuk az esélyt, higgyünk benne, hogy ha kitartunk, újra megjelenik az életünkben!

Annyi minden van most bennem, hogy már egy ideje nem is találkoztunk. Úgy érzem darabokra tép szét a hiányod. Hiányzik a mosolyod és a mindent elmondó barna szemeid, az összes kimondott szavad, az üzeneteid, a nézéseid és pusztán az, hogy csak együtt legyünk. Hiányzik minden, ami te vagy.

Sóvárgom és rettegem a szerelmet, amely meglehet, a magasba emel, de ha elereszt, úgyis halálosan összetör majd.

Miért ne fordíthatnánk hátat egy napra minden rossznak? Hiszen sok minden változik, de a problémák úgyis megvárnak. Nem fogja senki megoldani helyettünk, és el sem tűnnek többnyire. Ha meg mégis, akkor még jobb, hogy hagytuk őket. Ha pedig úgyis megvárnak, akkor azon az egy napon már semmi sem múlik. Mindenkinek jár egy szabadnap. ( Forrás )

Soha ne szalassz el egyetlen alkalmat sem, amikor kimutathatod a szereteted. Főleg azoknak, akikhez közel állsz. Hiszen éppen velük vagyunk a legóvatosabbak, mert félünk, hogy megsebeznek.

Minden változó. Te és Én, a szívünk, az érzéseink, a gondolataink, minden. És ha nem együtt változunk, idővel a kettőnk életének már semmi köze nem lesz egymáshoz. Nekünk akkor már csak az emlékek maradnak, amikbe nyugodtan belekapaszkodhatunk a rosszabb napokon. De ennél többet egyikünknek sem fog jelenteni ez az egész, mert már elmúlt, teljesen mások vagyunk attól az embertől, akik voltunk. Régebben utáltam a változásokat, de ma már élni sem tudnék, és boldog sem tudnék lenni nélkülük. Meg kell tanulnunk jobbnak lenni, és ha már nem illünk bele a saját életünkbe, meg kell tanulnunk ott is hagyni azt. Mert minden változik... és csak a változás állandó.

Felejtsd el a valóságot. Csukd be a szemed. Gondolj arra, mit éreztél, mielőtt először megcsókolt, vagy először hozzád ért. Mielőtt közel kerültetek volna, te már ismerted a mosolyát, tudtad a szeme színét, és hogy mindig isteni illata van. És mikor végre rád nézett, egy hétig is bámultad volna, de semmi sem volt olyan, mint mikor először megérintett. Olyan volt, mintha csak ketten léteznétek, és csak gondolni sem tudtál arra, hogy valaha el kell válnod tőle.

Nincs értelme olyan utakról beszélni, amelyeken nem mentünk végig.

Nekem jobban tetszel így. Az ágyban, ruhátlanul vagyunk igazán önmagunk, férfi és nő, szeretők, egy test, olyan közel, amilyen közel két ember csak kerülhet egymáshoz. A ruháink más emberré tesznek bennünket. Inkább lennék hús és vér, mint selyem és ékszerek.

Kár lenne kutatnom, mire is volt jó. Pillantásomban éreztem és pillantásában láttam, mi vár ránk. Nosztalgikus pillanat, hogy teste összefonódik az enyémmel. Vigasztalódtam, vigasztalódott. Kezem, lábam beleremeg. Végre valami, valami gondolkodás nélküli. Valami ok nélküli. Valami élet illatú. ( Forrás )

Bonyolult vagyok? Lehet. Pedig valójában nem kell sok. Kell egy hang, ami bármikor megnyugtat, egy arc, ami mosolyra fakaszt egy szörnyen borzasztó nap után, egy tekintet, ami elfeledtet mindent, és emlékeztet arra, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy mellettem van, és biztosít arról, hogy itt bizony minden rendben lesz, ha fene fenét eszik akkor is, mert olyan nincs, hogy együtt ne menne. Apróságokra vágyom, mégis a legnehezebben elérhető dolgok ezek.

Valahogy könnyebb volt ez alkalommal. Azt hiszem már megtanultam mit kell tennem, mikor villámcsapásként kisétálsz az életemből.

Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberekkel töltsük, akik kiszívják belőlünk a boldogságot. Ha valaki azt akarja, hogy jelen legyél az életében, az helyet csinál neked benne. Nem kell megküzdened a helyért. Sohase erőltesd rá magad olyasvalakire, aki nem ismeri el az értékeidet. És ne feledd, az igazi barát nem az, aki akkor áll melletted, amikor a legjobb formádat hozod, hanem az, aki kiáll melletted, amikor a legrosszabb passzban vagy. 

Megint beleestem abba a hibába hogy többet láttam beléd, mint ami vagy.

Akarok valakit, akivel meg tudom osztani a titkaimat, akivel beszélgetni tudok késő éjszaka, amikor nem tudok aludni, aki kényelmesen érzi magát a családom körül, aki megnyugtat, amikor ijedt vagyok, aki megtart engem, amikor szomorú vagyok, akinek nem kell mondania, hogy szeret, hogy tudjam ez igaz! 

Ha feltűnik valaki a múlt adból, valahogy visszafejlődsz azzá, aki akkor voltál, amikor ismerted.

Egyvalamit tökéletesen megtanultam az évek során, mégpedig azt, hogy bármikor újrakezdheted, ugyanis csak egy pillanaton múlik, hogy nem fogadod el többé azt, ami van, és megveszekedettül hiszel abban, ami a fejedben él arról, hogy minek kell lennie.

Nem szabad feladni az álmainkat és nem szabad összeomlani ha valaki csalódást okoz. Mert az élet olykor szép is tud lenni, viszont nem tagadom, hogy néha én is eldobnám a fenébe. Viszont bolondság nem élni az életünket, ha már megkaptuk. Szóval éld ki minden percét és szeress, nevess, sírj ha úgy van és sose add fel!

Lehetnél másé talán vagy mindenkié, az enyém biztosan nem vagy. De, ha az öledbe bújok, nem érdekel az sem, hogy volt-e tegnap.

Arra a dologra van szükségem, ami akkor következik be, amikor az embernek az agya kikapcsol, a szíve meg be.

Ha igazán szeretünk valakit, annak soha nem lenne szabad fájdalmat okoznunk. Soha nem lenne szabad hagyni, hogy szomorúság költözzön a tekintetükbe.

Nehéz volt hirtelen egy olyan világba csöppenni, ahol te már nem vagy. Egyedül, magányosan, magamra utalva. Nehéz volt felejteni, mosolyogni, amikor a legjobban fájt, de sikerült. Rájöttem, hogy nincs olyan ember és tárgy, akit és amit nem tudunk pótolni, és megtanultam, hogy a helyzetet, amiben folyamatosan csak szenvedünk, a szomorkodás és bosszúskodás helyett meg kell tanulnunk elengedni! És ez bizony nem könnyű. De idővel rájövünk, hogy nincs az a pénz, és nincs az a tárgy, amellyel a boldogságunkat megvehetnénk, mert az igazi boldogsághoz őszinte és igaz szív is kell. Az egész csak rajtunk múlik. Ha elhagyjuk a múltat, azzal esélyt adunk valami újnak, ami talán majd sokkal több boldogságot ad. Viszont ezt soha nem tudhatjuk előre. Kockáztatnod kell, mert csak úgy nyerhetsz meg mindent.

Mindig azt mondtam, hogy ha tudtam volna, hogy átversz, szakítottam volna. Ez viszont nem igaz. Ugyan úgy szerettelek volna és bár könnyes szemmel, de bele mentem volna a játékodba. Nem azért, mert az a helyes, hanem azért, mert szerettelek.

Soha nem lesz már olyan, mint régen. Más lesz. De ez nem jelenti azt, hogy rosszabb.

Tudom. Tudom, hogy önző dolog azt várni, hogy te is olyan szomorú legyél miattam, mint amennyire én miattad. De legalább megvigasztalna a tudat, hogy egyszer tényleg sokat jelentettem neked.

Tudod mi az igazán ijesztő? Amikor el akarsz felejteni valamit. Teljesen kitörölni az emlékét. De nem tudod. Nem múlik el. És úgy követ téged, mint egy szellem.

Vannak átutazóink. Akik csak megérintenek minket egy napra, egy hétre, vagy pár hónapra, de igazából az teljesen mindegy, hogy mennyi ideig részei az életünknek, mert a lényeg csupán az, amit adnak nekünk. Mosolyokat, könnyeket, emlékeket, vagy pofonokat, amikből tanultunk, és amiknek hála legközelebb okosabbak leszünk. Boldoggá tettük egymást, amíg csak lehetett, és meg sem próbáltuk erőltetni azt, ami nem ment, inkább elköszöntünk egymástól, és újra a boldogságot kezdtük el keresni egy olyan helyen, ahol talán újra megtalálhatjuk. Vannak ilyen átutazóink. Mert ez nem szerelem. A szerelem sokkal többről szól annál, hogy veled alszom, veled kelek, és veled mutatkozom mindenhol. A szerelem sokkal több egy időszaknál.

Talán tudta, hogy nem tartunk ki sokáig. Talán abban a másodpercben is már-már elengedett volna, csakhogy ne okozzon túl nagy csalódást. De nem tette, nem volt hozzá szíve, hogy is lenne, amikor az már az enyémmel csatázott? ( forrás )

Egyetlen út van. A boldogság, a kiteljesedés, az, hogy rád találnak azok a pillanatok, amik kiszíneznek mindent, olyanra, ami a célodhoz visz. Előre, tovább, egészen addig, amíg el nem jutsz a helyedre, oda, ahova születtél. Persze rögtön nem kaptad meg, rögtön nem raktak oda, de az élet mindig adta a jeleket, te meg hallgattál rá. Ha volt eszed. Megteheted, hogy elhessegeted az érzéseidet, és úgy teszel, mintha nem is lennének, de semmi értelme. Egy ronccsá válnál, olyanná, aki nem mer elég mélyre hatolni magában, aki nem mer elég nagyot álmodni, aki nem mer a helyére kerülni. Pedig csak ennyi dolgunk van. Indulj el, menj előre, találd meg a helyed, mert hidd el, mindenkinek megvan a maga helye. Mindenki okkal jött, de nem elég rájönni az okra. Rá kell szolgálni, hogy abban is élhess, ami a tiéd.

De ebben a valóságban, már csak néha szólunk egymáshoz kedvesen. Már csak néha érzem azt, hogy milyen illata volt a bőrödnek. Az illatod nem őrizheti egyetlen adathordozó sem. Csak mások bőre esetleg. Majd. Meg a kétségek. A kétségbeesések. Az illatod télen, a mécsesek közt. Tavasszal a füstölők közt. Nyáron a sós víztől. Mikor a fény vakít. A kezemben pedig szétolvadt egy savanyú cukor. Bár akkor október volt. És különben is, a kibaszott jó memóriám. Meg a sokat emlegetett édes felejtés.

Nos, bármennyire is minden mindegy volt, a fájdalmat például mégis éreztem.

Három hónapja  öleltél utoljára, összefonódva. Karod súlya alatt feküdtem, összehúzódva, mint egy apró állatka, aki retteg attól, hogy a biztonság reggelre elmúlhat. Elrebben. A súlyt felváltja a pillekönnyű semmi. A nem lét. Az, hogy nem vagy itt. S most a hatalmas súly, ismét nehezedik, nyomja mellkasom, feszíti. Belülről, vagy kívülről. Honnan is tudhatnám már. Az éjjel elvesztette a tartalmát. A funkcióját. a teher, a fájdalom az új súly. Melyet cipelek. Mely közel sem a biztonság nehezéke. Egy vékony papír vagyok, hártyának tűnök. S a hiányod a szikla, a nehezék. a feloldozhatatlan kötelék. Menekülnék előle, hozzád. A hiányodtól egészen a szívedig. A belőled fakadó boldogtalanságból, abba a boldogságba, amit szintén te tápláltál belém. Mondd, hogy legyen helyem így a világban?

Remegek. Te remegsz még? Ha elbukunk, hát vállalom. Írjuk majd fel az én számlámra, hogy volt egy éjjel, mikor mertelek csókolni. Aztán majd eltitkoljuk, hogy volt egy hajnal, mikor meg sem mertem melletted mozdulni. És arról is majd csak nagyon soká mesélünk, hogy öleltél. Ha elveszek, hát legyen az miattad.

Néha csak azon kapod magad, hogy az, amit a valóságodnak hittél, mennyire mulandó. Az, amiről azt gondoltad, évekig fog tartani, egyszer véget ér - és valami teljesen mássá alakul át. Erről szól a fejlődés. Arról, hogy többé válunk, erősebbé, mint voltunk, olyanná, aki az életéből ki tudja venni azt, amit szeretne, és csak azzal sétál tovább - minden mást maga mögött hagyva, mindent, ami gyengíti. A fejlődés azt jelenti, hogy nem ragaszkodsz ahhoz, ami nem tesz boldoggá, és feltérképezed azt, ami igen.

Mindig harcolj azért, ami akarsz, amit kívánsz, amit megálmodtál magadnak. De tudd, mennyit kell tenned ezekért. Soha ne lépj túl egy határt. Ha nem megy, ne erőltesd. Okkal nem megy. Tedd a dolgod, míg kell őszintén, szívből jövően. Aztán válassz másik utat. Mert mindig van másik lehetőség. Az élet kereszteződésekből áll. Bár visszamenni már soha nem tudsz, de ha kitartóan vágod a sövényt magad előtt, felbukkan majd egy következő elágazás. És idővel mindenre megkapod a válaszod, csak hagyd a dolgokat csordogálni a medrében. Mindig csak magadba nézz! Okkal lépnek dolgok az életedbe és okkal távoznak. Légy hálás. Mindenre lesz felelet: Elhagytak? Jobbat kapsz. Megbántottak? Keményedsz. Játszottak veled? Türelmes leszel. Padlón voltál? Bátrabbá válsz. Csak soha ne legyél olyan gyáva, hogy egy helyben toporogsz és beletörődsz olyanba, amit nem akarsz. Ami nem te vagy. Ami nem teljes, vagy nem igazi. Ami nem neked való. Vedd észre: A boldogság ott van közel. Ugyanis a boldogság benned v...

Az egyik üzletben ültem, amikor bejött egy srác. Kurva jól nézett ki, helyes meg minden. Először csak körülnézett, aztán észrevett engem és elkezdett mosolyogni. Először csak az üzlet másik feléből nézett, majd elindult felém, és mikor odaért, szorosan megragadott. Pár percnyi beszéd után elvitt magával hozzájuk. Ahogy beértünk a lakásba, szinte azonnal berángatott a fürdőbe. Megengedte a vizet és engem is berántott alá. Elkezdett simogatni, és hagyta, hogy én is mindenhol végig simogassam. Lassan és gyöngéden összesimultunk. Nem fogok hazudni, de baromira tetszett, nagyon bejött a dolog. Teljesen beindultam. Azon voltam, hogy elkezdjem végigtapogatni a testét, . De nem tudtam. Nincsenek kezeim. Nincsenek lábaim. Nem tudok mozogni. Egy kibaszott szappan vagyok. 

...mindig megkapjuk a saját részünket. az almának azt a felét ami nem férges. ha elég türelmesek vagyunk. vagy kockáztatunk. vagy szerencsénk van. de egyébként én nem igazán hiszek ezekben a közhelyekben. ezek csak azoknak valók, akik hitegetni akarják magukat. úgy akarnak túlélni, hogy közben teletömik a szájukat ilyen instant reménnyel. pedig úgyis megtörténnek a dolgok. ha egy helyben állok, ha nem megyek sehova. egyszerűen csak találkozunk. a dolgok csak megtörténnek. ha várod, ha nem. ha türelmes vagy, ha nem. ha szerencséd van, vagy ha nincs. a boldogság része meg tényleg csak úgy jön. nem azért mert pozitívan gondolkozok, vagy mert megérdemlem. a boldogság saját életet él.

Soha nincs két egyforma helyzet, nincsenek mindenre alkalmazható taktikák, ami beválik az egyiknek, azzal a másik kudarcot vall. Egy dologban azonban nem tévedhetsz, ha hiszel magadban.

Hiszek benne, hogy nem véletlenül kapjuk a nehézségeket, és hogy nem kell rögtön felállni minden esés után. Néha csak lent kell maradni egy kicsit és megélni a fájdalmat. Muszáj szenvednünk is, az ember nem csak pozitív érzelmekből áll össze. Ettől még nem vagyunk gyengék vagy szánalmasak. Csak emberek.

Tegnap még bosszút akartál, azt akartad, hogy felhívjon, hogy rád szoruljon, hogy szüksége legyen rád, tönkremenjen és kudarcot valljon. Tudod, amíg ilyesmit érzel, addig a másik a messzeségben örül, mert addig még hatalma van feletted. Amíg bosszút akarsz, a másik örül a gyengeségednek, mert a bosszúvágy az egyfajta megkötöttség. De eljön a nap, amikor majd felébredsz, s észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem zavar az sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, beszélsz vele, ha kérdez, válaszolsz, ahogy azt illik. És ezekben többé nincs semmi görcsös és fájdalmas érzés. És nem érted mi történt. Már nem akarsz bosszút. Rájössz, hogy az egyetlen és tökéletes bosszú az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, és már nem tud több fájdalmat szerezni neked.

Néha csak tegyél olyat, amit addig soha, mert azokra a pillanatokra fogsz emlékezni. Azokra, amikor kiléptél abból, amiben eddig voltál, és megmutattad, hogy jóval több van benned, mint a hétköznapjaidban. Onnantól, hogy ezt egyszer, legalább egyszer kipróbáltad, biztos lehetsz benne, hogy csak arra fogsz vágyni, hogy újra meg újra ilyen pillanataid legyenek. Akard is, tegyél értük, tedd az életed izgalmassá, olyanná, ami feltölt, erőssé tesz, és erőt ad a folytatáshoz. Hiszen néha észre sem veszed, hogy milyen láthatatlan falakat húzol magad köré, elzárva magad a teljes boldogságtól. Elhiszel egy sztorit, ami régen igaz volt, de most már nem az. Sőt, az sem biztos, hogy valaha is hozzád tartozott. Te csak egyszerűen magadra húztál valamit, és szépen cipeled egész életeden át, teljesen megbénítva magadat. Rakd le a fájdalmakat, búcsúzz el tőlük, ideje megszabadulnod a súlytól. A tehertől, attól, ami visszatart, ami bezár, ami nem engedi, hogy boldog legyél. Gúzsba köt, minden lépése...

Vannak a szálak, amelyek összekötnek valakivel. Sokféle szál lehet. hihetnénk, hogy minél több a szál, annál erősebb a kötelék, de nem. Nem a szálak száma számít. Nem az, hogy hány szál fűz a másikhoz. A szálak erőssége a döntő. Lehet az egyetlen szál, mégis erősebb száz másiknál. Sőt, az is lehet, hogy ezt a szálat senki nem látja. mégis mindennél erősebb. Lehet, hogy csak ez az egy szál fűz valakihez, de az erősebb minden más szálnál együttvéve. Csak ez számít, a szál erőssége.

A káoszban nem venném észre, hogy hiányzol. A káosz az jó. Mert az menedék. De ennek ellenére tudom, hogy a békére szomjazom. Mindennél jobban.

Hiányzol minden porcikámnak. bőröm hasítja fel a hétköznapok magánya, betűimből olvasod ki azt, ami a te fejedben is motoszkál. Lassú nyújtózás, oldalról-oldalra való fordulás, az óra monoton ketyegése percenként hangosabb, ablakon redőny zörög, hűvös márciusi szél járja át - mint testemet a libabőr, ha csókot lehelsz rá. Bögre aljára húzódtak a gondolatok, szorosan lapulnak egymáshoz, elbújva a barna zacc között - s a szívem, e magányos napokra egy aranyszélű porcelán csészébe költözött. Hiányod úgy borít be, mint telihold fénye a kihalt utcákat. ( forrás )